Kalevala - Debreceni Csokonai Színház, Fortedanse

Kalevala (r. Horváth Csaba, szöveg: Szálinger Balázs)

Finn barátaim elképedve látták, hogy Kalevalát olvasok. Mondták, hogy nekik Lönnrot nyelvezete már nagyon nehezen érthető és milyen jó nekünk, magyaroknak, hogy van több fordításunk és kedvtelésből olvasgatjuk. Ám Szálinger Balázs át/fordítása távoli a vikári és egyéb hagyományoktól. Hogyan tegyünk izgalmassá, emészthetővé és aktuálissá egy részben mitológia alapvetést és hőstörténetet? Ragadjuk ki a lényeget, fűzzük bele hétköznapi nyelvünket és ha már északi eposzról van szó, spékeljük meg a globális felmelegedés problémájával. Adott még egy remek koreográfia, lemeztelenített színészek/táncosok, akiknek testéről folyik a festék – így lesz még látványosabb Horváth Csaba fizikai színháza. Röviden így összegezhetném a Kalevalát, melyet áprilisban és a héten a Trafóban láttam.

Valahol Mucsi is  ott van - Fotók: Sarnyai Krisztina

Többen feltették a kérdést, miért is voltál rá kíváncsi újra? Tetszett a darab hangulata, a szövege nagyon, a „jelmezek” és a megformált kalevalai hősök. Találó Mucsi Zoltán szerepeltetése, mint esendő, emberi, meggyötört és tanácstalan Vejnemöjnen, a tépelődő és új arcát mutató Louhi szerepében Földeáki Nóra és még Krisztik Csaba (lent a képen) játéka ragadott el, persze ez nem azt jelenti, hogy a többiek ne lettek volna teljes mértékben jelen a színpadon. Az első sorból az egyéni teljesítmények, izommunka és koncentrálás nyűgözött le, az utolsó sorokból pedig a színpad összképe, a színek és színtelenségek kavalkádja.

Más volt ez a Kalevala, nem olyan komor, mint vártam, apró szójátékok és párbeszédek, melyek kifordítják és megfordítják a hősök tetteit és megmutatják emberi mivoltukat. Ugyanakkor a másik vonulat – azaz a globális felmelegedésből és szennyeződésekből adódó életvilágok megváltozása az elevenembe talált, a színészek játéka, a mérgezettségre történő állandó utalás a kalevalai hősöket is távolabb helyezte a mától – egy olyan álmodott világba, ahol még a jegesmedvéknek is van elég hely. A múlt-jelen-jövő egymásba csúsztatása viszont örökérvényűvé, bármikor-bárhol megtörténtté tette a boldogság keresésének és a háborúzás elkerülhetetlenségének tényét.

Azért egy-két apróság zavaró volt és megtörte az előadás lendületét, a zenével párhuzamos szövegmondást nem lehetett érteni és akinek teljes mértékben kimaradt az életéből a Kalevala vagy éppen az ősidőkben olvasta, nem igazán értette magát a sztorit, illetve nehezen azonosította a szereplőket. Még egy hiányérzetem marad: jó lenne Szálinger Balázs szövegét nyomtatott formában olvasni, elmerülni az apró fricskákban és az általa kreált kalevalai világban. A zene remekül illett a darabhoz (a norvég Nils Petter Molvaer) se nem finn-se nem népi, egy harmadik olvasata a történetnek.

És még harmadszor is megnézném...