Plazma - KoMa Társulat

Szöszi és a hústömeg

Garaczi László: Plazma

Csak szuperlatívuszokat hallottam az előadásról, a POSZT-on is díjazták a társulatot, így előbb-utóbb muszáj volt beiktatni. Ez végül december közepén történik meg. Egy mézes-mustáros csirke és egy pohár száraz szamorodni után átküzdjük magunkat a Sirály füstös előterén (anno az egyetemen mennyire bejött volna egy ilyesmi hely), jegyvásárlás és már bent is vagyunk. Boltíves pince, középen random egymás mellé hányt székek - rövidesen kiderül, hogy ez a nézőtér és a színpad egyben, az öt színész köztünk ül le.



A hústömeg egyik fele, Zrínyi Gál Vince (origo, Tuba Zoltán)

Kb negyed tonnányi hústömeg és egy babahajú szöszi fogad, az előbbi tételt Zrínyi Gál Vince és Polgár Péter alkotja, akik szó szerint is betöltik a teret. Ha a két srác egyszer ráun a színészetre, biztos vagyok benne, hogy könnyen találnak hivatást, és ezek közül a költöztető és a korai XX. századi stílusú békebeli erőművész csak a két végletet jelzi. Ami pedig a szöszit illeti, Lass Bea hajviselete tízpontos, az előadás végefelé előadott kislány-idegen lény tudathasadásos duettje pedig zseniális. Ha a hústömeg és szöszi nem lenne elég, az előadásról is pár szót. Ahogy írtam, színpad nincs, a komások köztünk elvegyülve viszik a szövegcentrikus előadást, amelyről annyi legyen elég, hogy napjainkban játszódik, pesten kallódó szereplőkkel, akiknek a sztorijait a két nagypofájú szpíker (Jaskó Bálint, Polgár Péter) rádióműsora köti össze. A hosszabb-rövidebb gegek közül a speciális mentő-öngyilkosjelölt kettőse, az ideggyenge lány (Jelinek Erzsébet) dokkos partibeszámolója emelkedik ki, a férfi és a nő jelenetében pedig szó szerint testközelből éreztük a feszültséget.

Bár nem osztom az origósok 110%-os lelkesedését, jó kis másfél óra volt ez, első blikkre érdekes jelenség a KoMa, és érdemes figyelni a munkáikat: a héten látható például novemberi premierjük, a Dzsing!, az ínyencek szájában biztos összefut a nyál arra, hogy a társulat volt krétakörösökkel összeállva januárban egy Tasnádi István által írt és rendezett darabot mutat be (Fédra Fitness).

süti beállítások módosítása