Mitől, miért, miből...?

Megtartották a Hólyagcirkusz Társulat és a színház.hu „Mitől, miért, miből alternatív a jó vagy rossz színház" elnevezésű közös pályázatának eredményhirdetését a Merlin Színházban.


holyag

 

A három tagú zsűri, Rácz Attila, Herner Dániel és Sándor L. István a beérkezett pályáztok között nem talált olyan több szempontból is kimagasló művet, ami az első helyre érdemes lett volna. Így a második hely mellett három harmadik díjat és három 10.000.- forinttal járó különdíjat ítéltek meg a sikeres pályázóknak.
A második helyet és az 50.000.- forintos díjat konzekvens gondolatmenetéért Teczár Szilárd pályázatának adta a zsűri.
Harmadik helyezett lett és ezzel egyenként 25.000.- forintos díjban részesült: Bakk Ágnes Karolina a téma izgalmas megközelítéséért, Tara Andrea definíciós kisérletéért, és Turbuly Lilla személyes hangvételű írásáért.
Különdíjat kapott még Horenka Erika, Endrész Judit és Bakos András pályázata.



szinhazhu_logo_2009

 

Az egyenletes színvonalú pályázatokról összességében elmondható, hogy a befogadói oldal esztétikai szempontjai mellet főként általános művészetszociológiai kérdéseket tárgyaltak a szerzők. A zsűri értékelésében hiányolta az alternatív színházakat átfogó módon kezelő történeti írásokat, valamint azoknak az ellentétes álláspontoknak az ütköztetését, amelyek a pályázat ötletét adó debreceni konferencia anyagából is jól kiolvashatók. Ugyanakkor a hazai színházi struktúra problémáinak mélyreható elemzése is hozzájárulhatott volna az alternatív színházak problémáinak mélyebb megértéséhez.

 

essze

A pályázat kiírói úgy vélik, hogy a pályázók munkájukkal hozzájárultak az alternatív színházi előadások recepciójához és fenntartották az igényt az alternatív színházakkal kapcsolatos kérdések továbbgondolására. A Hólyagcirkusz Társulat, a színház.hu és az Ellenfény folyóirat ebből következően ígéretet tett arra, hogy folytatja az alternatív színházak helyzetének, törekvéseinek, eredményeinek vizsgálatát.

 

A nyertes pályázatok itt olvashatóak >>>

 


süti beállítások módosítása