Operett bemutató Csornán - Cigányprímás

Hétfőn este Csornán a Városi Művelődési Központban lesz látható Böhm György rendezésében a Turay Ida Színház vendégprodukciója a Cigányprímás, melynek főszereplője Mikó István.

1912-ben mutatták be a Cigányprímást Bécsben és egy esztendőre rá, már Budapesten is óriási sikert aratott ez az izgalmas Kálmán operett. A szövegírók olyan történetet óhajtottak kitalálni, ami lehetőséget ad a komponista számára, hogy vérbő, magyaros, „cigányos" muzsikával kápráztathassa el a közönséget.

ciganyprimas02

A mese, alapjaiban, máig aktuális, hiszen miről is szól? Apa és fiú konfliktusáról! Főhőse - Rácz Pál - a világhírű, idősödő cigányprímás, aki azt vallja: „A szív kotta nélkül sírja el a legszebb nótákat!" Így természetesen szembekerül, a már modernebb nézeteket valló, Lacival, a Zeneakadémián tanuló fiával. Ráadásul a két nagyszerű muzsikus ugyanabba a szép, fiatal lányba szerelmes. S ha még ez sem elég, egy őrült amerikai milliomos, nagy összegű fogadást köt az ugyancsak bolondos herceggel, hogy melyikük tudja kiállítani a világ legjobb zenészét, s e posztra természetesen mindkét Rácz pályázik, sőt, még az idős prímás egykori szerelme, a már őszülő, arisztokrata hölgy is előkerül, hogy tovább bonyolítsa Ráczék históriáját. (Ennek némi valóság alapja is van, ha az egykor oly nagy botrányt kavart Rigó Jancsi és Chimay hercegné kalandjára gondolunk!)

Ehhez a legendához született meg Kálmán Imre magával ragadó muzsikája, melyben olyan örökzöld slágerekkel találkozhatnak majd, mint a „Lári-fári nem kell várni, frissen jó a csók", „Haccacáré!", „Az ócska Stradivari". S mindehhez hozzáadjuk az ötletes, látványos rendezést és a remek szereplőgárdát, (Mikó Istvánnal az élen!) biztosak vagyunk benne, hogy a Cigányprímás - Bécs, Berlin, Párizs és New-York után - a mi közönségünket is meghódítja.

Ciganyprimas01

Kálmán Imre:

CIGÁNYPRÍMÁS

operett két felvonásban

 

Cigányprímás Rácz Pali, a cigányprímás: MIKÓ ISTVÁN Jászai Mari-díjas

Rácz Laci, a fia: KURKÓ JÓZSEF / SÖVEGJÁRTÓ ÁRON

Juliska, Rácz nevelt lánya: GESZTHY VERONIKA / LUKÁCS ANITA

Sári, Rácz lánya: BÓDI BARBARA

Gaszton de Szapáry gróf: SZABÓ DÁVID

Kadó, Gaszton nevelési felügyelője: BREGYÁN PÉTER Jászai Mari-díjas

Mr. Baltimore: NAGY GÁBOR

San Rozino herceg: CSERE LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas

Szerémy grófnő: HŰVÖSVÖLGYI ILDIKÓ

Fekete Zsiga: BOZSÓ JÓZSEF

Zsigáné, a felesége: NYÍRŐ BEA

 

Rendező: BÖHM GYÖRGY Jászai Mari-díjas

 

Jegyek a helyszínen válthatóak 2300 ft áron.

Forrás: Turay Ida Színház

süti beállítások módosítása