Hogy járt az Operettszínház Aspendosban? - Szendy Szilvi és Dolhai Attila válaszol

A múlt hétvégén a törökországi Aspendos Opera és Balett Fesztiválon lépett fel ay Operettszínház társulata. A rendezvény történetében először kapott meghívást operett-produkció. Az élményekről Szendy Szilvi és Dolhai Attila meséltek.

Az Aspendos Opera és Balett Fesztivál nemzetközileg jegyzett, nagymúltú kulturális esemény, amelyet idén XXI. alkalommal rendeztek meg az Antalyától 47 kilométerre található, Kr. előtt 166-ban épült, különleges akusztikájú amfiteátrumban. A fesztiválra, amelyet a világ legjobb 10 komolyzenei fesztiválja közt tartanak számon, eddig csak teljes előadásokat hívtak meg, a Budapesti Operettszínház az első, amely gálaműsorral lépett fel. A produkció abból a szempontból is úttörő jellegű volt a rendezvény történetében, hogy a közönség először láthatott és hallhatott operettet az opera- és balettelőadások mellett.

 

 

Szendy Szilvi rutinos turnézóként vett részt a törökországi vendégszereplésen. „Nem csak a különleges helyszín miatt volt különleges a törökországi szereplésünk, hanem azért is, mert egy rövid pihenéssel kötöttük össze, ami mindannyiunkat feltöltött. Javasolni is fogom a menedzsmentnek, hogy minden évad előtt iktassunk be egy hasonló turnét” – mondta a színésznő, aki kiemelte, hatalmas élmény volt fellépni a római kori színházban, amelynek az akusztikája és atmoszférája egyedivé tette az előadást.

 

aspendos4 

„Sokkal nagyobbnak képzeltem az amfiteátrumot, a helyszínen viszont azzal szembesültem, hogy a tér is kisebb, mint gondoltam, az elrendezés miatt pedig a közönség is sokkal közelebb van, ami az előadás során a reakcióikat is felerősítette” – magyarázta Szendy Szilvi, aki szerint az operett gála sikerét az is előre jelezte, hogy már a nyitószámot vastaps szakította meg. „Nagyon inspirálóan hatott, hogy a nézők ismerték a dalokat, illetve ott kapcsolódtak be tapssal és ovációval, ahol egy-egy szám megkívánta. Az Aspendos Opera és Balett Fesztivál közönsége a helyiek mellett nagy részt külföldi turistákból áll, ezért is énekeltünk több nyelven, a magyar mellett olaszul, németül és oroszul is felcsendültek az operett-dalok” – mesélte Szendy Szilvi, hozzátéve, hogy bár az amfiteátrum 10000 nézőnek ad helyet, felújítási munkák miatt ezúttal csak a nézőtér alsó karéjában foglalt helyet a közönség. „4000 fő előtt, ilyen hangulatban és ilyen akusztikai adottságok mellett fellépni különleges élmény volt. A rendhagyó helyszín és a fellépés előtti csupán egy próba sem okozott gondot a társulatnak, egyedül a 40 fokos meleg és a magas páratartalom viselt meg bennünket, az előadáson viszont már nem okozott gondot, hiszen este kilenc órára volt meghirdetve a gála, addigra pedig már hűvösebb volt a levegő és élvezetesebb volt énekelni”– árulta el.

 

aspendos1

 

„A Kerényi Miklós Gábor által szerkesztett és Somogyi Szilárd által rendezett műsor különböző tematikus blokkokban mutatta be Lehár, Kálmán, Szirmai klasszikus dallamait, ezen kívül pedig rendezői koncepció az is, hogy minden egyes operett-részlet egy kerek történetben elevenedjen meg. A turnék előtt a társulat itthon is próbált, figyelembe véve az adott helyszín elrendezését, adottságait, így Aspendosban elegendő volt a fellépés előtti egy próba” – magyarázta Szendy Szilvi kiemelve, hogy az amfiteátrum egyedi akusztikája minden egyes hangot és rezdülést tökéletesen visszaadott, ami a színpadon és a nézőtéren egyaránt nagy élményt nyújtott.

 aspendos2

 

 Szendy Szilvivel ellentétben Dolhai Attilának a törökországi volt az első ilyen jellegű vendégszereplése külföldön.

„Természetesen volt bennem egy kis izgalom, hiszen egészen másfajta igénybevételt jelent, amikor az embernek egy hosszabb út után kell helytállni ilyen nagyszabású gálán. Egyébként is izgulós típus vagyok, a fellépések előtt van bennem egy kis drukk, hogy biztosan azt nyújtsam a közönségnek, amit magamtól elvárok. Itt be kellett illeszkednem egy komplett, felépített műsorstruktúrába is, úgy hogy a lehető legtöbbet kapja tőlem a közönség abban a néhány dalban, amit én adok elő a színpadon” – vallotta be Dolhai Attila, akire a többi kollégájához hasonlóan nagy hatással volt a fellépés helyszíne.

 

„Amellett, hogy nagyon szép környezetbe kerültünk, az aspendosi amfiteátrumban gyönyörűen szóltak a dalok – hatalmas sikert arattunk és ez újabb reménnyel töltött el, hogy jó úton járok” – mondta az Operettszínház színésze, aki szerint egy ilyen nagyszabású gálán, ha nem is mondják ki, de a kollégák versengenek egymással. „Inkább úgy fogalmaznék, hogy inspiráljuk, ambicionáljuk egymást a produkcióinkkal: amikor látod, hallod, hogy a többiek mennyire jók voltak, majd kiállsz a színpadra, azt érzed, hogy te is akarsz ebből a fantasztikus estéből egy szeletet, és még jobban odateszed magad. Nagyon felemelő és egyben doppingoló érzés.”

 

aspendos3

 

 A nézők reakciója Aspendosban szintén egyfajta doppingként hatott a művészekre, amit Szendy Szilvihez hasonlóan Dolhai Attila is kiemelt. „A közönség minden egyes produkcióra reagált, az egész előadást nyitott füllel és szemmel követték, és nagyon pontos visszajelzéseket adtak nem csak a finálét követően, hanem az egész előadás alatt. Az Aspendosi estén mámorító érzés volt közvetlen közelről érzékelni több ezer ember érzelmi reakcióját, szeretetét előadás közben – folyamatos bravozás és ováció kísérte a különböző produkciókat.”

 

Dolhai Attila úgy véli, a helyszín is sokat hozzátett a produkcióhoz és a művészek hangulatához is. „Nem vagyok egy nagy utazó, most kóstolgatom ezt a műfajt, így még azt sem tapasztalhattam meg, milyen egy amfiteátrum atmoszférája. Az ember ilyenkor belegondol, abba vajon mióta áll itt ez az építmény, vajon hány évezredre „tervezték”, kik építették, kik jártak benne, mi mindent látott és élt át az épület. A hely akusztikája is rengeteg meglepetést tartogatott számunkra: bármely pontján tökéletes volt a hangzás, a legfinomabb hangokat is tisztán lehetett hallani – mindezt hangosítás nélkül. Megvolt a sajátos hangulata annak, hogy egy ilyen gyönyörű térben akusztikusan szólat meg az ötven tagú zenekar és a szólisták, felemelő érzés volt mindezt hallani” – foglalta össze a törökországi fellépés élményeit Dolhai Attila.

 

aspendos5

 

A XXI. Aspendos Opera és Balett Fesztiválon Szendy Szilvi és Dolhai Attila mellett Bordás Barbara, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Boncsér Gergely, Vadász Zsolt, Kállay Bori, Dancs Annamari, Peller Károly, Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid, valamint a Budapesti Operettszínház Ének- és Balettkara lépett fel. Az Operett Gálán a Budapesti Operettszínház Zenekarának közreműködésével, Makláry László dirigálásában felcsendültek többek közt a Marica grófnő, A Csárdáskirálynő, A mosoly országa, a Mágnás Miska és A víg özvegy dallamai.

 

 

Színház.hu/ K.M.,

Fotó: Budapesti Operettszínház

 

 

süti beállítások módosítása