Eredeti helyére került Cumberbatch Hamlet monológja

Helyreállt a rend Londonban: Benedict Cumberbatch az előadás eleje helyett a harmadik felvonásban mondja el Hamlet monológját Shakespeare híres darabjában, amelyet a világhírű színész főszereplésével játszanak a brit fővárosban.

A formabontó előadás augusztus 5-től látható a Barbican központban, a darab hivatalos bemutatóját azonban csak augusztus 25-én tartják. Ez azt jelenti, hogy a kritikusok hivatalosan azon az estén tekinthetik meg a produkciót, rövidebb értékelések azonban így is napvilágot láttak. Ezekben többen megrökönyödésüknek adtak hangot amiatt, hogy Hamlet monológja a megszokott harmadik felvonás helyett a darab legelején hangzik el. A The Daily Telegraph azt írta, a monológ időzítése sokkolta a közönséget, míg a The Times védhetetlennek nevezte az alkotók elképzelését.

 

Hamlet Cumberbatch


A producerek a kritikákra reagálva végül úgy döntöttek, változtatnak a darab szerkezetén. Kommentálni azonban nem akarták a lépést. A Hamlet körüli hisztéria egy éve tart, akkor jelentették be, hogy a Sherlock Holmes-filmekből ismert színész játssza majd a főszerepet.

 

A jegyeket már 2014 augusztusában elkezdték árusítani. A színház pártolói 105 fontos tagsági díj megfizetése után elővételben válthattak belépőt. A 65 fontért árult jegyekből aztán percek alatt százezer kelt el, minden idők legsikeresebb londoni színházi produkciójává téve a darabot. Az interneten 1500 fontért árulnak jegyeket másodkézből. A Barbican azonban minden előadásra félretesz 30 olcsó jegyet, amelyekhez 10 fontért lehet hozzájutni. Cumberbatch rajongói akár 20 órát is sorban állnak értük.


Az augusztus 5-i első előadás előtt a Barbican a brit színházi világban szokatlanul szigorú jegykezelési intézkedéseket hozott a visszaélések elkerülésére.


Négy este után Benedict Cumberbatch nagy visszhangot kiváltva arra kérte rajongóit, ne filmezzenek az előadáson, mert a mobilkészülékek fénye zavarja a szereplőket. A színész azt követően fordult felhívásával a közönséghez, hogy kizökkent, és újra kellett kezdenie Hamlet híres monológját. A történtek után ellenőrzik az emberek táskáit és korlátozzák a mobiltelefonok használatát. A Hamletet 11 hétig játsszák a Barbicanben.

 

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása