Csiribiri, Csirirbiri – Megújul a Mágnás Miska

2002-ben Verebes István állította színpadra a Budapesti Operettszínházban a Mágnás Miska című operettet. Szeptember 18-tól felújítva, újonnan beálló szereplőkkel láthatja a közönség a Nagyamező utcai teátrumban. Felújító próbán jártunk.

magnas proba1

Csonka András, Csere László, Peller Anna, Peller Károly, Kalocsai Zsuzsa, Faragó András, Barkóczi Sándor, Lévai Enikő, Kocsis Dénes, Szabó Dávid

 

Cintányéros, de koránt sem cudar a világ a Budapesti Operettszínházban: elkezdődtek ugyanis a Mágnás Miska - a szereplők elmondása szerint – remek hangulatú felújító próbái.

 

Szirmai Albert, Bakonyi Károly és Gábor Andor operettje, a Mágnás Miska már számtalan színpadi feldolgozást megélt, az 1948-as filmváltozat pedig, amelyet Keleti Márton rendezett, már mozitörténelem. A Budapesti Operettszínházban egy régi-új Mágnás Miska próbái zajlanak, hiszen a teátrum az idei évadban felújítva, új beállókkal tűzi műsorára a Verebes István rendezésében 2002-ben bemutatott darabot.

 

A Mágnás Miska az operett irodalom azon ritka darabjai közé tartozik, amelynek a táncos –komikus és a szubrett a főszereplői; nem véletlenül tartják úgy, hogy az eredetileg Rátkai Márton és Fedák Sári számára írt operettet akkor lehet sikerre vinni, ha biztosított a hangban, táncban, játékban egyaránt megfelelő Miska-Marcsa páros. Legutóbb a „mai színpadra adaptált” operettben Bajor Imre és Oszvald Marika duettje volt a biztosíték a sikerre. A színház Bajor Imre halála után nem játszotta a darabot, idén viszont felújításként, Peller Károllyal és Peller Annával a főszerepben, ismét műsorra tűzi.

 

Pelller Károly új beálló is meg nem is. A bemutató óta játszik a darabban: eredetileg Mixit alakította, azután beugrott Pixinek, majd - amikor Bajor Imre betegsége miatt nem tudta már vállalni a feladatot - Miskaként mutatkozott be, még Oszvald Marika partnereként.

„Bár egy ideje Miskát játszom, ez a mostani felújítás mégis nagyon nagy kihívás számomra, hiszen már Peller Anna alakítja Marcsát - ebben a felállásban egy teljesen más hangulatú előadás születik. Annával nyár eleje óta dolgozunk a darabon, nagyon izgalmas a közös munka és a mi párosunkra tudtuk alakítani a szerepeket. Verebes István pedig nagyon jó partner volt mindenben: a kedvünkért átírta egy kicsit a szövegkönyvet is, a rendezésnél a mi karaktereinkre szabta a figurákat, hiszen alkatilag, habitusban is teljesen mások vagyunk, mint azok a kollégák, akik előttünk léptek színpadra Miska és Marcsa szerepében.”

 

Peller Anna szintén fontosnak érzi, hogy Verebes István rendezőként megadja nekik azt a szabadságot, amivel saját egyéniségükhöz igazíthatják az általuk alakított figurát.

 

„Ha a szövegváltoztatás igazán belőlünk jön, és annyit ad hozzá a szerephez, hogy az nem feltűnő, vagy zavaró, akkor ezt a rendező jóváhagyja, hiszen így jobban magunkévá tudjuk tenni a karaktert. Esetemben ez még inkább igaz, hiszen soha nem játszottam még Marcsát, Oszvald Marikától veszem át a szerepet, és kicsit tartok is attól, hogyan fogadnak majd a nézők - Marika, aki  12 éven át játszotta Marcsát, csodálatos volt ebben a szerepben. Én teljesen más típus, más alkat vagyok, mint ő, másként kell megoldanom ezt a színészi feladatot” – mondta Peller Anna, aki azt is elárulta régóta vár arra, hogy Peller Károllyal, főszereplőkként alkossanak egy párt a színpadon.

 

„Régi vágyam volt, hogy Peller Karcsival legyen egy közös bemutatónk.  A mi kapcsolatunk hosszú évekre nyúlik vissza, hiszen már a Színművészetire is együtt felvételiztünk, és az évek során kiderült az is, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Az eddigi néhány Mágnás Miska próbánk is nagyon flottul zajlott. Bízom benne, hogy ahogy közeledünk a bemutatóhoz minden csak egyre jobb lesz, utána pedig nem lesz megállás.”

 magnas proba2

 Barkóczi Sándor és Lévai Enikő

 

Barkóczi Sándor, a Budapesti Operettszínház fiatal generációjának tagja, akit eddig elsősorban musicalekben láthatott a budapesti közönség, első igazi bonviván szerepére készül - Vadász Zsolt mellett alakítja Baracs Istvánt.

 

„Csodálatos érzés, hogy eljátszhatom Baracsot, nagy megtiszteltetés, hogy rám bízták ezt a szerepet! Annak ellenére, hogy A Csárdáskirálynőben  Schulteis Arnoldot alakítom, és Debrecenben is voltam Tasziló a Marica Grófnőben, még csak most ismerkedem ezzel a szerepkörrel, amiben szeretnék minél jobban helytállni.”  

 

Barkóczi Sándorra az elkövetkezendő hetekben a Mágnás Miska próbái mellett még egy kölni A Szépség és a Szörnyeteg előadás is vár, ám azt mondja, bár kicsit izgul a feszített munkatempó miatt, nagyon élvezi a próbafolyamatot.

 

„Nagyon jó hangulatúak a próbák, igazán mégis azért érzem magam nagyon jól ebben a produkcióban, mert fiatalként kollégákkal játszhatok együtt, akik már-már legendának számítanak ebben a műfajban, és akik közül többel még nem állhattam egy színpadon.”

 

Rolla grófnő szerepében Molnár Ágnes illetve Lévai Enikő látható a felújított Mágnás Miska operettben. Lévai Enikő, aki Barkóczki Sándorhoz mellett szintén az Operettszínház fiatal generációját képviseli a produkcióban, nagyon közel érzi magához az általa alakított fiatal grófnőt, ugyanakkor nagy kihívásnak tekinti a szerepet.

 

„Egy olyan karaktert játszhatok el, aki egy kicsit már az új kort, kicsit még a régi időket képviseli - a kettő közötti leheletnyi árnyalatokat pedig nagyon nehéz eljátszani. Rolla egy modern nő, mégis követi a családi hagyományokat, betart bizonyos íratlan szabályokat, a darab végére azonban felrúgja ezeket a szabályokat azzal, hogy egy rangon aluli férfit szeret. Rájön, hogy fontosabb számára a szerelem, mint a rang. Azért is érzem jól magam ebben a szerepben, mert én is azt vallom, hogy a szerelem a való életben is sokkal nagyobb befolyással bír, mint a társadalmi befolyás vagy az anyagi javak.

 

 

Ugyanakkor nagy kihívás számomra felépíteni ezt a karaktert, hiszen előttem olyan színésznők játszották el Rollát, akiknek az alakítása máig emlékezetes, én pedig szeretnék a nagy elődökhöz méltó módon bemutatkozni ebben a szerepben.”

 

Peller Károlyhoz hasonlóan két másik új beálló számára sem számít igazán új darabnak a Mágnás Miska, hiszen a Korláth grófot alakító Faragó András és felesége, Stefánia szerepében bemutatkozó Kalocsai Zsuzsa is szerepelt már a Szirmai operettben – igaz mindketten más időben, más rendezésben, és a mostanitól eltérő szerepben.

 

„Békés tanár úr (Békés András) rendezésében játszottam a Mágnás Miskában: Rolla voltam, bár úgy gondolom alkatilag már akkor sem voltam naiva-primadonna típus, ezért meg is küzdöttem a szereppel. Stefánia grófnő sokkal jobban passzol hozzám, emellett ezt az alakítást humorral is meg lehet tölteni. Ehhez nagyon jó partnereim vannak: lecsapunk egymás poénjaira, spontán módon újabbakra inspiráljuk egymást, és szerintem ez az egymásra hangoltság a próbafolyamat során felerősödik majd. Az ember primadonnaként egy idő után vagy saját maga karikatúrájává válik, vagy humorral kezeli és továbblép – azt gondolom, hogy az én humorérzékemmel nincsen gond, és nagy élvezettel játszom majd Stefániát.”

 

 

Kalocsai Zsuzsa kíváncsian várja, milyen lesz a megújult Mágnás Miska, hiszen egy olyan darab felújító próbái zajlanak, amit több mint tíz éve játszik a Budapesti Operettszínház.  

 magnas proba3

Szabó Dávid, Faragó András, Peller Anna, Kalocsai Zsuzsa, Kocsis Dénes a próbán

 

Faragó András  már a Mágnás Miska 2002-es bemutatóján is színpadra lépett – akkor Pixiként, most, 13 évvel később pedig Korláth gróf szerepében mutatkozik be.

 

„Gyakorlatilag itt az Operettszínházban a Verebes István féle Mágnás Miska operettet tekintjük a klasszikusnak. Ez egy jó hangulatú, vidám előadás, ami az új beállókkal szerintem hasonlóan nagy siker lesz, mint azokkal a szereplőkkel, akikkel 2002-ben bemutattuk. Akkor Pixit játszottam, a mostani karakterem Korláth, a bolondos gróf, aki minden áron valami jó partit szeretne találni a lányának  - szintén egy nagyon jó szerep, de azt gondolom a Mágnás Miskában minden szerep hálás.”

 

Szirmai Albert Mágnás Miskája szeptember 18-tól lesz ismét műsoron a Budapesti Operettszínházban. Az új beállók, Peller Anna, Lévai Enikő, Barkóczi Sándor, Csere László, Szabó Dávid, Csonka András, Kocsis Dénes, Kalocsai Zsuzsa és Benkóczy Zoltán, illetve az  új szerepben bemutatkozó Peller Károly és Faragó András  mellett, a régebbi szereplők közül a Mágnás Miska közönsége továbbra is találkozhat Vadász Zsolttal, Molnár Ágnessel, Lehoczky Zsuzsával és Felföldi Anikóval.

 

 

Színház.hu

Fotó: Varga Bernadett

 

süti beállítások módosítása