Az árnyékkal indul az évad Kolozsváron

A 2014/2015-ös évad utolsó bemutatójával, a Niky Wolcz által rendezett Az árnyék című előadással indítja az új évadot a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A nagytermi előadást szeptember 6-án, vasárnap este 7 órától láthatja újra a közönség.

 

Jevgenyij Svarc, orosz avantgárd drámaíró darabjában a különös, déli országba utazó és azt tanulmányozó Tudós két szerelem közül az arra nem érdemeset választja, és ennek következtében elveszti az árnyékát. A fordulatokban bővelkedő történet végén az igaz szerelemnek köszönhetően bekövetkezik a csoda, ami mindent megold.

 

az arnyek bi-6067


Niky Wolcz Temesváron született, jelenleg az Egyesült Államokban élő rendező, színészpedagógus, aki első alkalommal dolgozott a kolozsvári társulattal. Meglátása szerint az előadás felnőtteknek szóló mese, amely politikai allegória is egyben. A közéleti olvasat mellett az identitásvesztés és annak visszaszerzése is központi szerepet játszik az előadásban.


Az árnyékát vesztett tudós szerepét Bodolai Balázs játssza, míg az önálló életre kelő árnyékot Sinkó Ferenc. A további szerepekben Orbán Attila, Imre Éva, Vindis Andrea, Sigmond Rita, Farkas Loránd, Váta Loránd, Buzási András, Viola Gábor, Kántor Melinda, Laczó Júlia, Ötvös Kinga, Fogarasi Alpár, Marosán Csabát és Árus Péter látható. Az előadás dramaturgja Vajna Noémi, díszlet- és jelmeztervezője Carmencita Brojboiu. Koreográfus András Lóránt, rendezőasszisztens Viola Gábor, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense Lőrincz Ilona.


A szeptemberi előadásokra jegyek már vásárolhatók a színház jegypénztárában és a www.biletmaster.ro oldalon. A jegypénztár új nyitvatartási ideje ettől az évadtól: hétköznapokon 10-14 óra között, valamint előadások előtt másfél órával (tel.: 0264-431986).

 

Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

 

 

süti beállítások módosítása