10 éves az M Studio - Fesztivállal is ünnepelnek

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház a 2015-2016-os évadban, ebből az alkalomból egy fesztivált is szerveznek.

A székelyföldi társulat szerdai tájékoztatása szerint november végén lesz Sepsiszentgyörgyön a fesztivál, amelynek programjában a kortárs mozgásszínház kiemelkedő vendégelőadásai és az M Studio legsikeresebb produkciói kapnak helyet, de plakát- és fotókiállítással, közönségtalálkozókkal is várják a nézőket.

 

m studio


Az új évadban három bemutatót terveznek. Az első az M Studio és a szintén sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös produkciójaként jön létre Julie kisasszony Tarkovszkij jelenetekkel címmel, amelyet Nagy Botond állít színpadra. A társulat közleménye idézi Márton Imola művészeti vezetőt, aki szerint rendkívül fontos előadásról van szó, ugyanis ez lesz az első közös produkciója a két társulatnak, ami nagy előrelépést jelent.


Második bemutatójukat Horatiu Mihaiu rendezi Malina Andrei koreográfussal együttműködve. A tenger címet viselő produkció Ketil Bjornstad norvég zeneszerző The Sea című zeneművének mozgásszínházi adaptációja lesz. A harmadik produkció rendezője Andrea Gavriliu, aki Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozatát fogalmazza újra a kortárs tánc nyelvén.


A társulat szeptemberben fesztiválszereplésekkel indítja az évadot, előbb a Brassói Magyar Napokon mutatják be a Kampf című előadást, majd Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán játsszák a Személyazonosság című produkciót. Október 1-jén a nagyszebeni Fiatal Színházi Fesztiválon adják elő ismét a Kampfot, három nappal később Macedóniában lép fel a társulat a szkopjei Panphys 2015 - Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon, ahol a Kecsevecse című előadást mutatják be.

 

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása