Nyílt nap és alternatív színházi előadások Sopronban

Nyílt napot tartanak szombaton a Soproni Petőfi Színházban a magyar dráma napja alkalmából és ezzel párhuzamosan alternatív színházi találkozó is kezdődik. A III. Teátrumi Színözönre hat vidéki társulatot várnak. 

    

Szeptember 21. a magyar dráma napja, ehhez az ünnephez kapcsolódnak a Soproni Petőfi Színház hétvégi programjai - részletezte Pataki András igazgató. A nyílt napnak már törzsközönsége is van, hiszen idén szervezik meg harmadszor - tette hozzá.
    

Szombaton 11 órától pillanthat be a közönség a kulisszák mögé, ez előzetes regisztrációhoz kötött és csoportokban viszik majd körbe a résztvevőket a színházban. Az igazgató elmondta, hogy az elmúlt években az egyik legkedveltebb helyszín a jelmeztár volt. A nyílt napon néhány művész még jelmezbe is bújik egy-egy fotó kedvéért.


sopron

    

Emellett a magyar irodalom jegyében számtalan szórakoztató programot is szerveznek. A családok szombat délután két órakor a Teleszterion Színházi Műhely Csalóka Péter című előadását tekinthetik meg. A Sopron Balett és a Petőfi Színház zenés gálája este nyolc órakor kezdődik. A rendhagyó színházi klubban pedig kilenc órától Mikó Istvánnal és vendégével találkozhatnak a nézők. 
    

Szintén szombat délelőtt kezdődik a III. Teátrumi Színözön. A kétnapos eseményre az elmúlt évad legizgalmasabb és legjobb alternatív előadásait hívták meg - emelte ki Pataki András. A színdarabok után szakmai beszélgetés lesz a nézők és alkotók közreműködésével. 
    

A soproni színigazgató arra is kitért, hogy a független társulatok örömmel vették a meghívást a Színözönre, hiszen vidéki viszonylatban nagyon ritka az ilyen rendezvény. A kétnapos eseményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta, magára vállalta a társulatok utazási költségeit mintegy hatszázezer forint értékben.

 

süti beállítások módosítása