Ma van a Színházak éjszakája!

25 fővárosi színház 61 helyszínen várja több száz rendhagyó produkcióval, interaktív programokkal a közönséget.

 

Az évadnyitó eseménysorozat az új bemutatókra szeretné felhívni a figyelmet, átfogó képet kíván adni arról, milyen előadásokra számíthat a közönség az idei szezonban. Küldetése, hogy népszerűsítse a színházba járást azáltal, hogy néhány órára betekintést enged a kulisszák mögé.

 

A teátrumok nemcsak a nézőtereken várják a közönséget, a színpadi produkciók mellett kínálnak programot az előcsarnokaikban, próbatermeikben, padlásaikon, udvaraikon, sőt, az igazgatói irodákba is be lehet majd tekinteni.

 

A több száz program - akárcsak az elmúlt években - egyetlen karszalaggal látogatható. (A karaszalagvásárlásról ide kattintva olvashat.)

 

sze 2015

 

 

A programokról:

 

A Bethlen téri Színházban 17 órától a Közép-Európa Táncszínház produkciója, a Budapesti Operettszínházban Átutazók címmel Janza Kata és Szabó P. Szilveszter műsora látható. A Centrál Színház szeptemberi bemutatója, a Ma este megbukunk című vígjáték előkészületeibe neged betekintést 18 és 19 órától. A Játékszínben 21.30-tól Hajdu Steve mutatja be, hogyan kell súgni, a József Attila Színházban fél 11-től színészek koncerteznek. A Jurányiban 18-tól a TÁP előadása látható, a Karinthy Színházban mások mellett a Feledi Project is színpadra lép. A Katona Kamrában Pelsőczy Réka beszélget színésztársaival, a Kolibriben A trollgyerek látható 22 órától. A Madách Színházban nézővtélkedőt rendeznek, a Mu-ban mások mellett a Káva előadásai láthatók. A Nemzetiben este koncerteket is rendeznek, az Ódry Színpadon pedig hajnalig zajlik az impro maraton. 22:30-tól Radnóti Bár címmel a Radnóti Színház művészeinek különleges zenés-táncos estje kezdődik a Radnóti Bárban, ahol jól ismert dallamok szólalnak meg szokatlan átdolgozásban.

 

A részletes program itt olvasható.

 

A Színházak Éjszakája programjában az idén az Átrium Film-Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a József Attila Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Madách Színház, a Magyar Állami Operaház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpada, a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó, az Újszínház és a Vígszínház vesz részt. Eredetileg a Budapest Bábszínház is részt vett volna a programban, de az augusztusi nagy vihar komoly károkat okozott az épületben.

 

 

süti beállítások módosítása