Elkezdődött a Gyermek- és Ifjúság Színházi Szemle

Október 16-án a Gyerek-Színház Nevelés Konferenciával hivatalosan kezdetét vette a 8. Gyermek- és Ifjúság Színházi Szemle.


Szakall Judit, Kaposi László, Réczei Tamás és Sándor L. István, a Szemletanács tagjai tartottak előadást arról, hogy a benevezett előadások kapcsán, milyen szakmai kérdések merültek fel a válogatás során. Így szó esett a színházi nevelés aktuális kérdéseiről, a gyerekek „nézővé” válásának esélyeiről, a színházak gyerekekkel kapcsolatos attitűdjéről, valamint a színházfenntartók, és az előadásokat befogadó intézmények felelősségéről.


Délután 3 órakor, hagyományosan egy kis előadással indult a Szemlenyitó sajtótájékoztató. Kovács Katalin bábszínész segítségével Baltazár, egy kedves öreg „krumpi” nyitotta meg a november 9-15-ig tartó fesztivált. Dolhai István a Marczibányi Téri Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a társulatok és a sajtó képviselőit. Megköszönte a Szemletanács és a programot előkészítő Marczis kollégák munkáját, majd köszönetét fejezte ki a rendezvényt támogató II. Kerületi Önkormányzatnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak is.

 

sajttaj2

 

Juszcák Zsuzsa, a rendezvény koordinátora is kifejtette, hogy ezek nélkül a támogatások nélkül nem valósulhatna meg immár 8. alkalommal ez a rangos seregszemle. Fontos megjegyezni, hogy 15 éve a fesztivál – a Szemlét kétévente rendezik meg – az indulásakor kialakított, és a mai napig helytálló szakmai értékek mentén működik. Ezek az értékek határozták meg a válogatók munkáját is.

 

Sándor L. István kifejtette, hogy – az idei évben először 4 tagúra bővült – Szemletanács a válogatás során szinte vita nélkül hozott döntéseket a beválogatott, illetve az ajánlott előadásokról. Különböző ízlések és szemléletek találkoztak, mégis sikerült egy közös listát összeállítaniuk – tette hozzá Réczei Tamás.

 

A beválogatott 14 előadás a magyar színházi szakma gyermekszínházi műfajának erősségeit vonultatja fel. A beválogatott és a 36 ajánlott előadás mindenki számára alapot jelenthet, aki gyermekszínházi előadást keres vagy kíván bemutatni. Ezek az előadások megtalálhatók a Fidelio most megjelent különszámában. A zsűri részéről Stuber Andrea és Vasvári Csaba vett részt a sajtótájékoztatón, akik egybehangzóan örömüknek és várakozásuknak adtak hangot a várható változatos és ígéretes programmal kapcsolatban.

 

süti beállítások módosítása