Jóccakát, anya - Csiszár Imre ismét Békéscsabán rendez

Az amerikai Marsha Norman Jóccakát, anya… című darabja már a hatodik premier lesz két hónapon belül a Jókai Színház 2015-16-os évadában.

 

Seregi Zoltán megbízott igazgató az első olvasópróbán elmondta: a színmű jól illeszkedik abba a koncepcióba, hogy a színészeknek minél jobb szerepeket adhassanak, ugyanakkor a darabválasztással sokféle közönségigénynek tudjanak megfelelni. A direktor rétegdarabnak nevezte a kortárs szerző művét, amelynek tartalma nem ígér könnyed szórakoztatást, inkább az elgondolkodtató színház kedvelői értékelhetik majd.

 

Marsha Norman műve komoly dilemmáról szól: Jessie Cates bejelenti, véget vet az életének, és ezzel bizony feladja anyjának, Thelmának a leckét. Mit tehet egy anya leánya megmentéséért? Hogyan tudja meggyőzni a középkorú, epilepsziás nőt (egy elrontott házassággal és drogfüggő, törvénykerülő fiúval a háta mögött), hogy ne adja fel, inkább folytassa az életét?  Norman művét 1983-ban mutatták be a Broadway-n, akkor elnyerte a Pulitzer-díjat dráma kategóriában, valamint az év legjobb darabjának járó díjat és a kritikusok díját is.

  

csiszar jokai

Fotó: Locskai Henriett


A Tévedések vígjátéka után az idén ez már a második békéscsabai rendezése Csiszár Imrének. A Jászai-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész személyes élménnyel kezdte az olvasópróbát. Még évekkel korábban felkérte Marton László, hogy a Vígszínházban rendezze meg a darabot, de akkoriban külföldi útja és más munkái miatt ez nem valósulhatott meg. Elárulta, hogy közben többször próbálkozott, több igazgatónak is javasolta bemutatásra a Jóccakát, anyát, de nem sok eredménnyel.

 

Csiszár Imre kijelentette: cselekménye nincs a színműnek, de a világon a legfontosabb dologgal foglalkozik, élet–halál kérdésével. "Major osztályában végeztem, aki Brecht-rajongó volt és abban hitt, azt tanította nekünk is, hogy tanítva kell szórakoztatni, és szórakoztatva kell tanítani. Tehát nem elég, ha a közönség jókat rötyög az előadáson, ennél többet, valami plusz élményt is adjon a színház: új tudást, információt, élményt, legalább addig, amíg haza nem érünk, foglalkoztasson bennünket mindaz, amit hallottunk, láttunk! Nagy kérdés persze, hogy mindezt, illetve a nevelő hatást hogyan érhetjük el. Véleményem szerint a negatív példával is lehet nevelni" - mondta a rendező.


Csiszár Imre hangsúlyozta: természetesen nem azt akarják az előadással sugallni, hogy mindenki, aki mélyponton van, lője főbe magát. Arra viszont szeretnék ráirányítani a figyelmet, hogy hogyan nem szabad élni, hogyan nem kellene egymás megnyilvánulásaira reagálni.

 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

 

süti beállítások módosítása