Változás a Móricz Zsigmond Színház év végi programjában

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház közleménye.


A Móricz Zsigmond Színház decemberi programja véglegessé vált, melyben az előzetesen kommunikált, év végi programok kapcsán változások történtek. Ahogy a legtöbb médiumban olvashatták a nyíregyháziak, szerettük volna, ha hosszú idő után a két ünnep között és az év utolsó napján is kitárhatjuk Színházunk kapuit.

Legfőbb célunk volt, hogy egy olyan szilveszter estét varázsoljunk a Színházba, mely garantáltan minden vendégünk számára maradéktalan élményt nyújt majd. A szervezés folyamán legnagyobb sajnálatunkra olyan technikai nehézségek adódtak, melyet az idő rövidsége miatt idén már nem áll módunkban orvosolni. Ezért a Móricz Zsigmond Színház által hirdetett szilveszteri előadás 2015-ben elmarad.

 

moricz

 

Színházunk eseményei egytől egyik olyan színvonalat képviselnek, melyekre bátran vállaljuk a garanciát. Legyen szó akár előadásról, kiállításról vagy fesztiválról, számunkra a néző az első. Úgy éreztük, hogy ez az általunk megálmodott esemény idén nem nyújtana tökéletes élményt vendégeinknek, és ezeket a szempontokat figyelembe véve hoztuk meg ezt a felelősségteljes döntést.

 

A Színházban ettől függetlenül lesznek előadások a két ünnep között, hiszen december 28-tól 30-ig minden este egy méltán népszerű darabot láthatnak a nagyszínpadunkon. December 28-án délelőtt a Koppélia, este a Dollárpapa című előadásunkat, december 29-én a Szibériai csárdást láthatják. December 30-án előszilveszter gyanánt az Anconai szerelmesek 2 előadásán pedig mindenki vendégünk egy pohár pezsgőre.


Bízunk benne, hogy jövő év végén vendégül láthatjuk Nyíregyháza színházrajongó közönségét, akikkel egy kellemes hangulatú, tökéletesen szervezett eseményen köszönthetjük majd a 2017-es évet.

 

Forrás: Móricz Zsigmond Színház

 

 

süti beállítások módosítása