Bereczki Zoltán Palya Beával lép fel a Magyar Színházban

December 21-én Bereczki Zoltán újra a Magyar Színházban ad koncertet Illúzió címmel, vendége ezúttal Palya Bea lesz, akiről így vall az énekes-színész: „Megtaláltam a női felemet.”

Bereczki Zoltán minden alkalommal színpadra szólít  egy különleges vendéget a Magyar Színházban, fellépett már vele Majka és Curtis, legutóbb pedig példaképe, Presser Gábor tette tiszteletét az előadáson. Decemberben újra egy régi álom válhat valóra számára, ugyanis Palya Beával énekel.

 

bereczkizoli001

 

Imádom a közös próbákat, azt hiszem, hogy megtaláltam a „női énemet”. Azt eddig is tudtam, hogy Palya Bea igazi energiabomba, de most az is kiderült, hogy tökéletesen egy hullámhosszon vagyunk zeneileg.” – mesélte Bereczki Zoltán.

 

„Ez azt jelenti, hogy bár rám is azt mondják, kifogyhatatlan az energiakészletem és állandóan pörgök – a zenekarom például nem is hagyja, hogy kávét igyak, szerintük nincs rá szükségem – de ezúttal mégis alulmaradtam.” – tette hozzá az énekes, aki alig várja, hogy közös produkciójukat a közönség is láthassa.

 

Íme, az összefoglaló a Presser Gáborral közös fellépésről:

 

 

Bereczki Zoltánt és Palya Beát december 21-én a jelenleg Bécsben élő, korábban a világhírű new yorki Juilliard Schoolban végzett neves hegedűvész, Korcsolán Orsolya kíséri majd.

 

 

süti beállítások módosítása