Jean-Paul Gaultier is megtekintette a Recirquel előadását Párizsban

A neves francia divattervezőt is rabul ejtette a magyar Recirquel Újcirkusz Társulat Müpával közös Párizs Éjjel című előadása.

Jean-Paul Gaultier számos nagyszabású shownak és sztárnak tervezett ruhát, köztük Madonnának, Marilyn Mansonnak és Kylie Minogue-nak is. A Recirquel előadása után úgy nyilatkozott, hogy mind ez idáig ez volt az egyik legjobb cirkuszi előadás, amit valaha látott. Hatalmas elismerés ez a magyar társulat számára, hiszen a híres divatkreátor az újcirkusz hazájában, Franciaországban él és nagy művészi tekintélynek örvend, 2012-ben a cannes-i filmfesztivál zsűrijében is helyet kapott.

 

gaultier recirquel

 

A magyar származású fotóművész, Brassaï képi világából merítő produkció a 30-as évek fülledt párizsi éjszakáit idézi fel. A francia közönség a társulat párizsi bemutatkozása, november vége óta minden este vastapssal fejezi ki tetszését.

 

A külföldi vendégszereplések mellett a Recirquel filmforgatásra is szorít időt. Az ARTE művészeti csatorna egy különleges dokumentumfilm sorozatában szerepel, melyben a világ legkiemelkedőbb újcirkusz társulatait, köztük a Cirque du Soleil-t is bemutatják.

 

süti beállítások módosítása