Mindent a kertbe! - Zsótér Sándor Miskolcon rendez

Január 29-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház az amerikai drámaíró, Edward Albee Mindent a kertbe! című színművét.

Az előadást Zsótér Sándor rendezi, aki a kilencvenes évek elején pályafutásának két fontos évét töltötte a miskolci színházban. A főszereplő házaspár férfi tagját Rusznák András, feleségét Ullmann Mónika alakítja az előadásban.

 

 Voith A-Zsoter S-Ullmann M-Rusznak A

 

Ajánló a darab elé

 

Hétköznapi, ismerős emberek, ismerős gondokkal. Viszonylag normális erkölcsi érzékkel. Richard kutató vegyész, elfogadható fizetéssel. Jenny háztartásbeli. Nemrég költöztek a kertvárosba. Az ezzel járó életmód meghaladja anyagi lehetőségeiket. Nincsenek nagy vágyaik: egy motoros fűnyíró, egy egészen kicsi melegház, jó iskolába járatni a gyereket, jobb cigi, jobb ital, egyszer-egyszer vendéglőben vacsorázni. Akár a többi kertvárosi házaspár, új barátaik, akiknek szeretnének megfelelni. A veszekedésekké fajuló beszélgetések állandó forrása a pénz, a pénz hiánya. Jenny elmenne dolgozni, de Richard nem engedi. Egy szokásos veszekedés utáni hangulatba besétál a házba az ismeretlen Mrs. Toothe. Konzumnői munkát ajánl Jennynek. És ott hagy egy nagy köteg pénzt. A csábítás túl kézzelfogható. Jenny először csak néhány bankjegyet vesz el, aztán előhalássza a szemétből Mrs. Toothe névjegyét, amit az imént még őszinte felháborodással tépett ketté. A viszonylag normális erkölcsi érzék berzenkedése egyre erőtlenebb. Az elképzelhetetlen pedig természetessé válik. A hazug világ cinikus elfogadásává.

 

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

 

Rusznak A

 

Alkotók a darabról:

 

Zsótér Sándor szerint ebben a fekete vígjátékban egy hétköznapi házaspárt látunk, akik arra vágynak, hogy egy kicsit jobban éljenek. Ez a pici vágy vezeti sötét dolgokhoz az embert. – Tulajdonképpen ez egy tanmese: vágyódunk valami után, de vajon mihez kezdünk vele, ha megkapjuk? Hogyan tudjuk jól használni, vagy tudjuk-e egyáltalán? Mit csinálunk, ha előttünk van a vágyott pénz? Olyan ez, mint a mese, amikor kifogjuk az aranyhalat, és kívánhatunk hármat. De mi lenne, ha meg is kapnánk? Akkor lennénk igazán bajban! – tette hozzá a rendező.

 

– Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy ma Magyarországon mit gondolnak az emberek az erkölcsről, erkölcstelenségről és milyen határokat szabnak ennek: mi az, ami még belefér, ami csak kicsit gazemberség, és mi az, ami már nagyon is az? Meg tudjuk-e bocsátani valakinek, aki nagyon szimpatikus nekünk, azt, amit tesz, azt, ahogyan él? El tudom-e fogadni, ki tudok-e vele békülni? Szerintem akkor tudnánk jó előadást csinálni, ha a színészek meg tudnák védeni az alakokat, akiket játszanak, és ezzel együtt mégis maradna valami háborgás is a nézőben – mondta Zsótér Sándor.

 

Voith A-Zsoter S

 

1970-ben a Katona József Színházban mutatták be a Mindent a kertbe! című darabot, amelyben Mrs. Toothe szerepét Mészáros Ági játszotta. Most lánya, Voith Ági alakítja ugyanezt a nyilvánosházat működtető üzletasszonyt. A Jászai-díjas Érdemes művész elárulta, borzasztóan örült, amikor megkapta a felkérést. – Emlékszem, hogy az édesanyám nem akarta, hogy megnézzem ezt az előadást, és ilyen szerepben lássam, de persze elmentem rá. Akkoriban nem hagyott bennem mély nyomot, azt hiszem, én is idegenkedtem egy kicsit attól, hogy ilyen karaktert formál meg az édesanyám – mondta Voith Ági.

 

– Én kifejezetten élvezem ezt a szerepet. Általában pozitív karaktereket játszom, most végre lehetek egy kicsit gonosz – tette hozzá nevetve. – De Mrs. Toothe szerintem valójában nem gonosz, hanem egy vérbeli üzletasszony, aki úgy éli az életét, hogy mindenből pénzt csináljon. És ha megnézzük a mai társadalmat, vajon mi az, ami erkölcsös és helyes? Azt hiszem, igazából ezen kéne elgondolkozni. – hangsúlyozta a színésznő.

 

Rusznák András alakítja Richárdot, a férjet a darabban. – Richárd csupán egy kicsivel szeretne többet az élettől, de ez a folyamatos vágyódás egyfajta szorongássá válik. Ha megkapná ezeket az egyszerű dolgokat, talán megszűnne ez a görcs, és újra úgy nézhetnének egymásra a feleségével, mint eddig, újra szerelmesek lehetnének, és újra boldogok – mondta.

 

A színész elárulta, nagyon szereti ezt a karaktert, és azt, amit képvisel. – Szerintem több Richárd kéne a világba, és Magyarországra is. Nagyon szép, és izgalmas út, amit be kell járnom a próbákon és majd az előadásokon. Nagyon várom, hogy estéről estére végigmehessek ezen újra – tette hozzá Rusznák András.

 

Feleségét Dzsennifert Ullmann Mónika játssza. A próbákról elmondta, hogy Voith Ágival már nem először játszik egy színpadon és általában jellemző, hogy rendkívül jó csapatmunkában folyik a próbafolyamat.

 

 Zsoter S-Ullmann M-Rusznak A

 

 

Edward Albee - Mindent a kertbe

színdarab

fordította Ambrus Mária & Ungár Júlia 

 

Richárd, jóképű, 43 - Rusznák András

Dzsennifer, felesége, attraktív nő, késő 30-as - Ullmann Mónika

Robin, fiuk, helyes, 14 vagy 15 - Dénes Viktor

Jancsi, szomszéd, jóképű, 40 körül  - Pásztor Pál

Mrs. Toothe, jólöltözött, kézre való lady, 50 vagy ilyesmi - Voith Ági, Jászai-díjas, Érdemes művész

 

Csaba Salat Lehel

Berni Seres Ildikó Jászai-díjas

Gábor Cservenák Vilmos

Lujza Szabó Irén

Cili Jancsó Dóra

Péter Márton András

  

Díszlettervező: Ambrus Mária

Jelmeztervező: Benedek Mari

Dramaturg: Ungár Júlia

Zeneszerző: Tallér Zsófia

Ügyelő: Varga Renáta

Súgó: Fekete Zsolt

Asszisztens: Kriston Szabolcs

Rendező: Zsótér Sándor

 

 

 

Bemutató: 2016. január 29. Kamaraszínház

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása