Újra Kritikus óra a Miskolci Nemzeti Színházban!

A februárban indult Kritikus óra sorozat következő alkalmán a Zsótér Sándor rendezésében színre kerülő Mindent a kertbe! című előadásról beszélgetnek a meghívott vendégek – pro és kontra.

 

jatekszin

 

2016. április 3-án várnak minden érdeklődőt az előadás után! Ezúttal Tompa Andrea kritikus és Bujdos Attila újságíró elemzi a látottakat, a beszélgetést Cseh Dávid dramaturg moderálja.

 

A Kritikus órára az előadást követően 18:00-tól, a Kamaraszínházban kerül sor. A Kritikus órára a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

A díszlet semmiképpen sem fogja Magyarországot megidézni, inkább egyfajta túlzást szeretne mutatni a tervező, Ambrus Mária. Egy olyan házat látunk, ami sokkal nagyobb, mint amit bírna a lakók pénztárcája. Nem igazán egy tipikus amerikai kertvárosi ház, nem is egy pesti, vagy miskolci luxuslakás, hanem egy túlzásig furcsa nappali és télikert jellemzi a látványvilágot. A ruhák már inkább idézik a 70-es, 80-as évek magyar divatját. Nagyon vonzódom ehhez a korszakhoz, ezekhez a ruhákhoz. A neveket sem véletlenül változtattam magyarra. Nekem a Jancsi barátságosabban hangzik, mint a Jack, de nem számít igazán, hogy hol játszódik a történet, hiszen ez egy tanmese. Egy hétköznapi házaspárt látunk, akik arra vágynak, hogy egy kicsit jobban éljenek. Ez a pici vágy vezeti sötét dolgokhoz az embert. Vágyódunk valami után, de vajon mihez kezdünk vele, ha megkapjuk? Hogyan tudjuk jól használni, vagy tudjuk-e egyáltalán? Mit csinálunk, ha előttünk van a vágyott pénz? Olyan ez, mint a mese, amikor kifogjuk az aranyhalat, és kívánhatunk hármat. De mi lenne, ha meg is kapnánk? Akkor lennénk igazán bajban…

süti beállítások módosítása