Kisvárdán és Budapesten a soproniak

Május 2-án kezdődik a bérletezés Sopronban, a jövő évadban 40 bérletsorozattal várják a nézőket.

 

Pataki András direktor egy szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta, rangos szakmai siker, hogy az Őszi szonáta című színpadi játékuk meghívást kapott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Hozzátette, a széles színházi összefogással készült produkcióban partnerük volt többek között a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a Mikházi Csűrszínház így igazi Kárpát-medencei együttműködésben valósult meg az Ingmar Bergman művéből készült Őszi szonáta, amely június 20-án látható Kisvárdán.


Mindemellett az Álmos legendája című táncmű élénk hazai és külföldi érdeklődést váltott ki. Orosz és szlovák meghívást is kapott Szarka Gyula, Szálinger Balázs és Demcsák Ottó alkotása, amely nyáron Pápán és Szarvason is megtekinthető, valamint táncszakmai találkozókra is invitálják. Ehhez kapcsolódva említette meg az igazgató, hogy oroszországi Szaranszkban található Jausev Állami Zenés Színházzal kötött együttműködés keretében májusban Demcsák Ottó workshopot tart a Saransk City Balett tagjainak. Őt Németh Ervin dramaturg is elkíséri erre az útra. Jövőre pedig a tervek szerint másik fél részéről Batrakov Alexeyt, az ottani balettegyüttes igazgatóját látja vendégül a soproni teátrum szakmai tréningen, melyen előadóként részt vesz Alexandre Colpacci párizsi rendező és Regős János színész, rendező is.

 

oszi szonata


Pataki András hozzáfűzte: elkötelezettek abban is, hogy a színházi klubban kortárs magyar szerzők műveit mutassák be, teret adva a hazai színpadi irodalom képviselőinek. Idén öt, jövőre négy ilyen produkciót is műsorra tűznek. A legfrissebb ilyen ősbemutató Hedry Mária Kelj fel és jár! című drámája, melyet az Esztergomi Várszínházzal közösen állítanak színpadra és a darab nyáron látható Esztergomban és májusban Győrben is.


Május 2-án megkezdődnek Dés László - Geszti Péter - Békés Pál: A dzsungel könyve című musicaljének próbái. Az előadásban Mikó István Baluként látható. A produkció premierje június 24-én lesz a fertőrákosi barlangszínházban.


Katona Imre, a soproni teátrum vezető-dramaturgja a sajtóbeszélgetésen elmondta A bábjátékos című rockopera június 8-án bemutatkozhat a Nemzeti Színházban. Hozzátette: produkció a prózai tagozat és balettegyüttes közös munkájának az eredménye, amely jól szolgálta a társulatépítést, a művészi kifejezőeszközök gazdagodását és személyiségfejlesztést. Az ország legtekintélyesebb színpadán bemutatkozni pedig minden színháznak megtisztelő.

 

Katona Imre aláhúzta: négy éve volt a soproni premierje Bornemisza Péter Magyar Elektra című művének, a darabot most meghívták a III. Keresztény Színházi Fesztiválra Budapestre. Az előadás május 22-én ÚJSzínházban tekinthető meg.


A sajtóbeszélgetés után a média munkatársai egy jelenetet láthattak a Kelj fel és járj! című előadásból, amely a márciusi munkabemutató után április 27-én tekinthető meg a soproni teátrumban.

 

 

süti beállítások módosítása