Határontúli magyarok is fellépnek az V. Táncház Napján

A magyarországi résztvevők mellett idén számos külhoni helyszín is bekapcsolódik szombaton az V. Táncház Napja megünneplésébe, ezzel idén minden eddiginél több helyszínen szerveznek programokat a néptánctanítás és a néphagyomány más területeinek megismertetése jegyében.

 

A központi rendezvény idén is a budapesti Liszt Ferenc téren lesz, ahol a táncoktatás mellett énektanítás, gyerekjátékok, kézműves foglalkozás és mesemondás is várja az érdeklődőket - mondta el Lőrincz Beáta, a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnöke az eseményt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón.


A táncház napja alkalmából világszerte több mint harminc helyszínen szól majd a magyar népzene. Az országhatáron belül egyebek között Hollókőn, Martonvásáron, Pécsett és Tatabányán szerveznek programokat. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által indított, a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program ösztöndíjasainak köszönhetően pedig a Kárpát-medencében, Európában és a tengeren túl is bekapcsolódnak a külhoni magyar közösségek az eseménysorozatba.

 

tanchaz


Kárpátalján, Munkácson, Huszton, az erdélyi Zsobokon és a muravidéki Lendván is programokkal várják az érdeklődőket. Londonban Májusi táncház lesz, Prágában magyarpalatkai és magyarszováti táncokat fognak tanítani, Toronto főterén flashmobot, a New York-i Magyar Házban koncertet és táncházat szerveznek.


A táncház napja idei üzenetét, amelyet videó formájában a résztvevő helyszínek mindegyikére eljuttatnak, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, a nemzet művésze, az erdélyi táncházmozgalom emblematikus alakja fogalmazta meg.


A negyvennégy évvel ezelőtt elindult táncházmozgalmat népszerűsítő rendezvény záró eseményeként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének diákjai adnak koncertet a Zeneakadémián. A Szerettől a Szamosig című gálaműsor keretében adják át a 2013-ban meghalt legendás népzenész és kutató, Halmos Béla emlékére tavaly alapított díjakat: a Halmos Béla-vándordíjat és -emlékérmet.


Lőrincz Beáta felidézte, hogy az első táncházat 1972. május 6-án Budapesten, a Liszt Ferenc téri könyvklubban tartották. A Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület 2012-ben rendezte meg először a táncház napját. Az egyesület elnöke arra is emlékeztetett, hogy a magyar táncházmódszer 2011 novemberében került fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása