Sorsa elválaszthatatlan volt a színháztól - 125 éve született Mihail Bulgakov

125 éve, 1891. május 15-én született Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz író, A Mester és Margarita című regény szerzője.

 

Kijevben született, ahol apja a teológiai akadémia professzora volt. 1916-ban szerzett orvosi diplomát, praxisát egy vidéki kórházban kezdte meg. Az 1917-es forradalmak után behívták a fehérekhez katonaorvosnak, de a Kaukázusban tífuszt kapott és 1920 elején az immár vörösök uralta Vlagyikavkazban leszerelték. Orvosi pályájának végleg búcsút intett és az írásnak szentelte magát.

 

bulgakov 4


Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol szatirikus lapoknak írt riportokat és karcolatokat. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták. 1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. A trilógia harmadik része, az 1925-ben megírt Kutyaszív, amely az 1917-ben kezdődött történelmi folyamat veszedelmeire figyelmeztet látnoki erővel, csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban, hazájában 1987-ig be volt tiltva.

 

 bulgakov tolsztoj

Bulgakov és Tolsztoj


Írói sorsa 1925 és 1930 között elválaszthatatlan volt a színháztól. 1926-ban - nem kis nehézségek árán - színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották. Népszerűsége, de ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, Vlagyimir Majakovszkij például élesen támadta. 1929-ben a Menekülés című darabját Sztálin szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve az író sorsát. Egy év múlva már minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát nem talált, rendkívül szűkös körülmények között élt. Kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levelében azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel telefonon és dramaturgi állást kapott a Művész Színházban.

 

Bulgakov 3 

 

1932-ben és 1933-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliére-ről, áttételesen a színház és a hatalom viszonyáról, ebből született az Álszentek cselszövése című színdarabja. (Magyarországon Álszentek összeesküvése és Képmutatók cselszövése címmel is bemutatták művét.) Színházi regény című munkájában keserű alapossággal mutatta be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját.


Élete utolsó éveiben betegségével küszködve írt még néhány operalibrettót, valamint egy darabot Sztálinról, amelyet azonban a cenzúra elutasított. A Mester és Margarita című regényét már súlyos betegen fejezte be, ezután állapota rohamosan romlott. Látását szinte teljesen elvesztette, 1940. március 10-én moszkvai otthonában halt meg vesezsugorban.

 

 bulgakov 2


Az életpályát lezáró A Mester és Margarita című filozofikus-szatirikus műben Bulgakov lemondott az időrendiségről, több síkra helyezte a cselekményt. Az egyik sík a harmincas évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Poncius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. A regény hosszú évekig kéziratban hevert, csak 1966-ban és 1967-ben jelentették meg a Moszkva című irodalmi folyóiratban. Ebből a változatból a cenzorok mintegy 14 ezer szót kihúztak, a hiányzó részek szamizdatban terjedtek, a csonkítatlan, a kézirathoz hű kiadás csak 1973-ban látott napvilágot.


Bulgakov posztumusz rehabilitációja a hatvanas évek elején, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa után kezdődött meg. Kiadták néhány elbeszélését, drámáját, de a nagy művek teljes megjelenésére az orosz közönségnek a nyolcvanas évekig várnia kellett. Az író több művét is megfilmesítették (Fehér gárda, Kutyaszív, A Mester és Margarita), darabjai közül többet Magyarországon is bemutattak. Nevét egy 1982-ben felfedezett aszteroida is viseli.

 

MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

 

 

 

süti beállítások módosítása