Egyedül a reflektorfényben - Hobo, Tenki Réka és Klem Viktor előadásai a POSZTon

Önálló estek, monodrámák a POSZT­on!

poszt logo weba

 

Pár szóban az idei POSZT-ról:

 

Az idei évben Kiss B. Atilla, Kossuth-díjas operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatta a Versenyprogramba kerülő előadásokat: 2015 márciusa és 2016 márciusa között több száz színházi előadást tekintettek meg, ezekből választották ki azt a tizenhatot, amelyek az ide Pécsi Országos Színházi Találkozó Versenyprogramját alkotják. Idén tíz nagyszínházi és hat kamaraszínházi produkciót választottak ki, amelyek június 9. és 18 között, a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházi termében, illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban kerülnek bemutatásra. 

 

2016-tól a Pécsi Országos Színházi Találkozó három alappillérre épül: a Versenyre, a POSZT bemutatja rendezvénysorozatra, illetve a POSZT Fesztiválra.

A POSZT Versenyprogramjának előadásai a Pécsi Nemzeti Színházban (illetve idén a Piszkavas című előadás esetében a Pécsi Harmadik Színházban), a Fesztiválprogramok pedig a Zsolnay Negyedben, illetve a Kodály Központban kerülnek megrendezésre. 

 

A POSZT Fesztivál előadásaira kedvező áron váltható napijegy, illetve 3 vagy 9 napos, teljes árú és diákbérlet. A 9 napos bérlet ára, amely a Zsolnay Negyedben bármelyik napon, bármely produkció megtekintésére lehetőséget biztosít, mindössze 6500 Ft. A POSZT idején a 9 napos Fesztiválbérlettel rendelkezők számára a kiállítások megtekintése 10-18 óráig a Zsolnay Negyedben ingyenes. Kidolgoztak egy 3 napos bérlet konstrukciót is, amely bármelyik 3 egymást követő napon biztosít belépést a Fesztivál programjaira, 4500FT-ért.  Ez a 3 napos bérlet diákigazolvánnyal rendelkező látogatóknak 3200 Ft. A napijegy, mely az adott nap minden  programjára érvényes, 2800 Ft, diákoknak 1800 FT. 12 éven aluli gyerekeknek a belépés ingyenes.

 

Annak érdekében, hogy senkinek ne okozzon gondot eljutni a belvárostól a helyszínig, a Pécsi Nemzeti Színház és a Zsolnay Negyed között ingyenes fesztiválbusz közlekedik majd.

 

POSZT 2016

 

hobo

 

Mivel vár az Egyedül a reflektorfényben programsorozat?: 

 

JÚNIUS 9.: HALJ MEG, ÉS NAGY LESZEL - HOBO

Zsolnay Negyed | Bóbita Bábszínház, 21:00
 

Zenés kálvária 14 stációval - Dalok, versek, vallomások, történetek  az utolsó hetven évből.

 

„Itt, a színházban bevallhatok mindent, úgysem hiszi senki egy szavamat sem. Hogy utána könnyebb lesz? A fenét. A tapstól lesz könnyebb, hogy össze-vissza hazudhatok és megtapsolnak. Vagy igazat mondhatok? Nem hiszik el, de nem is kell, a lényeg az, hogy tapsoljanak… Ezért jó a színház. Itt minden lehetek, akár még önmagam is, úgy sem hiszik el. Akkor minek hazudjak? Az nem könnyű, munkaigényes dolog, ki kell találni mindent, aztán leírni, megtanulni és úgy csinálni, mintha...” – írja Hobo.

 

Az a Hobo, akit a Halj meg, és nagy leszel szerepében fognak látni, az egyik legőszintébb ember, akit valaha ismertem. Őszintesége megrendítő és bátorságot adó – mondja a rendező, Vidnyánszky Attila.

 

a nagybogo

 

JÚNIUS 10.: A NAGYBŐGŐ - FÜGE ​Produkció - KLEM VIKTOR

Zsolnay Negyed | JESZ, 20:00
 

A magyar közönség Darvas Iván legendás alakításán keresztül ismerheti a német író 1981-es darabját, amit ez az előadás most új alapokra készül helyezni.

Ahogy Klem Viktor elmondta: “Az eredeti mű főhőse pont kétszer olyan idős mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák melyeket hősünk feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalembert, mint egy nyugdíj előtt álló tapasztalt muzsikust…”

 

A nagybőgő egy közvetlen beszélgetés a zenész és a néző között. A nagybőgős őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, társadalomhoz fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén.

 

Klem Viktor a következőképpen foglalta össze, miről szól számára A nagybőgő:

“Választott eszközünk, mellyel alkotni és életben maradni kívánunk, hozott képességeink avagy tehetségünk, s a kialakított életterünk, melyben szabadságunk lehetőségét reméltük: saját börtönünkké válhat. Ennek felismerése és megélése, s a mindezen való továbblépés állandó problémánk, nem életkori sajátosság. A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül őrá figyel majd.”

 

Az előadás számára Indali Klára fordítását felhasználva Ivanyos Ambrus készített friss, mai hangon megszólaló szöveget.

 

tenkireka

 

JÚNIUS 12.: EGYASSZONY (​Rendező:Paczolai Béla) - TENKI RÉKA

Zsolnay Negyed | Bóbita Bábszínház, 20:30
 

A MOST FESZTivál legjobb alakításnak járó különdíját elnyerő előadása.

 

A darabot a nagysikerű Pétefy-Novák Éva által írt blogból, majd a nemrég megjelent könyvből jött létre, amelyet Tasnádi István alkalmazott színpadra. Az előadást Paczolay Béla rendezte. Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált súlyosan mentálisan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű  blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás. Mácsai Pál a könyvről a következőt nyilatkozta: „Minden élet impozáns, ha őszintén mesélik el. Ez a könyv hű tükre a valóságnak. Se letenni, se elfelejteni nem lehet.”

 

Előadja Tenki Réka.

 

 

Jegyvásárlás és tájékozódás a POSZT további programjairól itt!

(X)

 

süti beállítások módosítása