Megújult CAFe Budapest vár októberben

Bartók Béla művészete, 1956 hatvanadik évfordulója, valamint a magyar-lengyel szolidaritás éve áll az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál középpontjában október 7. és 23. között.

 

"A megújult CAFe Budapest fesztivál felhozatalával a legjobb hasonló tematikájú, összművészeti európai rendezvények közé került, térségünkben pedig immár a legjelentősebb" - mondta Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, a fesztivál operatív testületének elnöke az A38 hajó Kiállítóterében tartott keddi sajtótájékoztatón.


Mint hozzátette, a kortárs művészet mindig mutatja egy város aktuális szellemi állapotát, a CAFe számára emellett fontos kiindulópont a budapesti modernizmus, a 20. század elejének szellemi virágzása. Fontos küldetésnek nevezte, hogy a CAFe segítségével sikerüljön felértékelni az aktuális kortárs magyar művészeket is. "Budapest turisztikai mutatói egyre javulnak, a CAFe a más okokból ideérkező külföldieket is megcélozza" - hangsúlyozta Káel Csaba.


Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője kiemelte: a CAFe számos művészeti ág, köztük a zene, a képzőművészet, a tánc és a látvány terén mutat be újdonságokat. "A Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz hasonlóan egy adott időszak esszenciáját vonultatjuk fel, teret engedve az új alkotóknak. Próbálunk olyan széles spektrumú programot összeállítani, amely a legnagyobbaktól a legfiatalabbakig mutatja be a magas minőségű kortárs művészetet" - tette hozzá.

 

cafe


A fesztivál a Müpában indul október 7-én Bartók A kékszakállú herceg vára című operájával, illetve A csodálatos mandarin című balettel. A Pécsi Nemzeti Balett és a Nemzeti Filharmonikusok közös produkciójában, Szántó Andrea és Bretz Gábor közreműködésével, Káel Csaba rendezésében és Vincze Balázs koreográfiájával megvalósuló előadáson Kocsis Zoltán vezényel. Ezen a napon nyílik a Ludwig Múzeum kiállítása #Bartók címmel, amelyen olyan, a kortárs képzőművészet eszközeivel létrehozott alkotásokat mutatnak be, amelyeket a zeneszerző és népzenekutató munkássága inspirált.


A CAFe Budapest számos lengyel vonatkozású programot tűz műsorára. Napjaink ünnepelt zeneszerzője, a Budapestre személyesen ellátogató Krzysztof Penderecki három műve is felhangzik a CAFén. Október 12-én a Müpában a mester vezényli monumentális kórusszimfóniáját, a Jeruzsálem hét kapuját a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek előadásában, majd október 17-én a Zeneakadémián dirigálja vonós Sinfoniettáját, III. szimfóniáját és Trombitaversenyét. Utóbbinak ekkor lesz a magyarországi bemutatója Boldoczki Gábor trombitaművész és a Concerto Budapest közreműködésével. Október 18-án a Budapest Music Centerben (BMC) Pendereckivel személyesen lehet életművéről beszélgetni.


A 2015 óta a CAFe Budapest integráns részévé vált Mini Fesztiválra idén 29 magyar zenei alkotót és négy lengyel zeneszerzőt hívtak meg. A Várkert Bazárban október 10. és 13. között Kurtág György, Tallér Zsófia és Dargay Marcell darabjai mellett Wojciech Widlak, Dariusz Przybylski és Ignacy Zalewski egy-egy kompozíciója csendül fel.


Bán Teodóra kiemelte: a közép-kelet-európai forradalmi hullám jegyében 1956-68-80/16 címmel különleges összművészeti produkciót mutatnak be Gergye Krisztián koreográfus vezetésével. Az interaktív térinstalláció, opera, koncert, színház és performance műfaji peremvidékein táncoló előadás Zombola Péter, Pályi András, Vojnich Erzsébet és Dömölky Dániel szerzői közreműködésével készül.


A világhírű dzsessz-zongorista, Hiromi október 21-én lép fel a Müpában a basszusgitáros Anthony Jackson és a dobos Simon Phillips kíséretében. Egy másik sztárelőadó, a Yellowjackets formáció Bob Mintzerrel, Russell Ferrantével, Will Kennedyvel és Dane Andersonnal játszik október 14-én a Budapest Jazz Clubban.


A dzsesszt, a rockot, a klasszikus formakultúrát és az experimentális zenét ötvöző francia big band, az Orchestre National de Jazz október 14-én a BMC-ben játszik, a Catch-Pop String-Strong crossover estje a Muzikumban lesz látható és hallható, az A38-on lép fel a modern, elektronikus alapú, táncos nu jazz egyik legfontosabb, mostanra újjáalakult formációja, a svéd Koop a litván dzsesszénekesnő, Jazzu közreműködésével.


Kérdésre válaszolva Bán Teodóra elmondta: a CAFe Budapest büdzséje több állami és egyéb forrásból, a Müpa és a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ költségvetésében áll össze. Hozzátette: az ő büdzséjükben 36 millió forint áll rendelkezésre a CAFéra.


Mint elhangzott, ősszel is folytatódik a 100 szóban Budapest projekt, amelyre a történetíráshoz kedvet érzők június 10-től szeptember 18-ig küldhetik be legfeljebb 100 szavas írásaikat arról, mit jelent számukra a város, milyen történetük, emlékük, érzésük, benyomásuk van Budapestről. A zsűri által kiválasztott 100 alkotás zsebkönyv formájában is megjelenik, a legjobb 12 művet kortárs illusztrátorok munkáival kiegészítve bemutatják a Városháza Parkban is.

 

A rendezvény folyamatosan bővülő eseményeiről információk a www.cafebudapestfest.hu oldalon találhatók.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása