Kortárs ír darab a Harag György Társulat műsorán

Balogh Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának alkalmazott rendezője kétszereplős kamaratermi előadást vitt színre a szatmári színházi műhely idei évadának utolsó bérletes, kistermi produkciójaként.

 

Jake és Charlie egy kis írországi faluban élnek, amelyet egy hollywoodi stáb filmforgatás céljából látogat meg. Őket is beválogatják a készülő alkotás statisztái közé. A Belfastban élő Marie Jones írónő e két szereplő által egy egész világot varázsol a színpadra, ők alakítják a darab összes karakterét, és bravúros váltásokkal más-más szereplő bőrébe bújva mutatják be a forgatást. A Kövekkel a zsebében világsikert hozott szerzőjének és számtalan nyelvre fordították már le. Ezt a humorban gazdag, mégis életszerű, néhol keserédes tragikomédiát vitte színre a szatmári társulat fiatal alkotógárdája.

 

kovekkel

 

A Marie Jones belfasti szerző Kövekkel a zsebében című szövegéből készült előadás látványtervét Dobre-Kóthay Judit Jászai Mari- és UNITER-életmű-díjas díszlet-jelmeztervező elképzelései alapján Szabó Anna tervezőasszisztens készíttette el. 

 

A kétszereplős előadásban Moldován Blanka és Rózsa László látható, a bemutatónak pedig a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kisterme adott otthont június 1-én. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán. A produkció létrejöttét a budapesti HoFra Színházi és Irodalmi Ügynökség engedélyezte.

 

 

Harag György Társulat

 

süti beállítások módosítása