Párterápia Szentendrén Mészáros Mátéval és Balla Eszterrel

Július 8-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda Daniel Glattauer Párterápia című darabját Mészáros Máté, Balla Eszter és Debreczeny Csaba főszereplésével, Znamenák István rendezésében a Szentendrei Teátrum és Nyár keretében.

 

Az Orlai Produkció ajánlója:

 

Évek óta sikerrel játsszák Daniel Glattauer előző művét, a Gyógyír északi szélre című előadást a Belvárosi Színházban. A darab már több, mint százszor tárta a nézők elé két ember megismerkedésének kalandos és humoros történetét.

 

Most tovább lép a szerző, a Párterápia házaspárjának életéből már rég eltűnt az első évek izgalma. Ismerős a helyzet: valami végleg elveszett, és mielőtt végleges döntést hozna, egy utolsó kísérletképpen szakemberhez fordul a férfi és a nő. Az orvos munkához lát, frenetikus helyzetek, mulattató fordulatok és meglepetések során ismerjük meg már nem is csak a páciensek, hanem maga a pszichiáter életét is. Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé.

 

Az előadás ősztől a Belvárosi Színházban látható.

 

„Fontosnak tartom, hogy a felhőtlen szórakozás mellett az előadásainknak legyen mélyebb mondanivalója, komoly tartalma, amelynek üzenetét a néző magával viheti, s későbbi élethelyzeteiben fel is tudja használni” – mondta az előadásról Orlai Tibor producer.

Balla Eszter, a darab női főszereplője az április végén indult próbafolyamatba is bepillantást engedett. Kiemelte: színészi munkájukat segíti, hogy a történet számtalan szituációjában önmagukra ismerhetnek, hiszen a szereplők maguk is régóta hosszú párkapcsolatban élnek, jól ismerve az érzelmi hullámok amplitúdóit. „Amellett, hogy valószínűleg tényleg nagyon sokat nevetnek majd a nézők, mi magunk is olyan igazságokra és mélységekre ismerünk rá saját életünkből a próbák során, melyek bennünket is hihetetlenül meglepnek” - tette hozzá. A színésznő elárulta, a próba jelenlegi szakasza a megszokottnál nagyobb erőpróbát jelent számukra, hiszen a hiteles játék kedvéért már most, a próbafolyamat elején szeretnék a teljes szövegkönyvet elsajátítani.

 

parterapia


Daniel Glattauer

Párterápia

 

Szereplők:

Mészáros Máté, Balla Eszter, Debreczeny Csaba 


Jelmez: Cselényi Nóra
Díszlet: Znamenák István/Szalai József
Grafika: Csáfordi László
Világítási terv: Kehi Richárd
Rendező: Znamenák István
Producer: Orlai Tibor

 

Premier: 2016. július 8. 20.30 óra, Szentendrei Teátrum
További előadások: 2016. július 9., 14., 15.

 

süti beállítások módosítása