Színház az erdőben - Rendhagyó előadás Sopronban

Rendhagyó módon Sopron egyik kedvelt erdei helyén, a Deák-kútnál, tábortűz mellett léptek fel a leghűségesebb város teátrumának színészei.

A Petőfi társulatának tagjai Arany János szellemiségét idézték meg balladák segítségével a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző iskola diákjainak kérésére. 

 

p1100377

 

A soproni színészek léptek már fel börtönben, kocsmában, strandon, buszon, vonaton, kórházban, utcán, téren, ám erdőben még nem. Most a berzsenyis színházba járó diákság kérésére az oktatási intézmény kultikus és történelmi helyén, a Deák-kútnál adhatták elő Arany-kor című élőzenés összeállításukat. Ezen a helyen tartották a líceum végzős diákjai 1922-tõl 1948-ig búcsúzásukat, s 1960-tól a gimnázium felújította a szép szokást, a forrásánál rendezik évről évre ballagási ünnepségüket.

 

Pataki András, a teátrum igazgatója elmondta: eredetileg is úgy találták ki ezt az estet, hogy tábortűz mellett, kukoricamorzsolás közepette hangozzanak el Arany János balladái. Igazi kincsek, a magyar irodalom gyöngyszemei ezek a művek, amelyekkel mindig jó találkozni. Betöltik a közösségi emlékezet tereit, szerepeit, s nagyon örült annak, hogy a fiatal, felnövekvő generáció is érdeklődik az író munkái iránt.

 

p1100406

 

Az esten fellépett Ács Tamás, Papp Attila, Horváth László, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta és hegedült, énekelt Fajkusz Attila. A szereplők hosszú tapsot kaptak a fiataloktól, akik nagy élményként élték meg az erdei rendhagyó színházi előadást.

 

A produkcióban elhangzott balladák: Tengeri-hántás, Zách Klára, Tetemre hívás, Hídavatás, Vörös Rébék, A képmutogató, Pázmán lovag, A hegedű (Arany János) – Szép Júlia, Görög Ilona, Júlia szép leány (népballadák).


Az összeállítás a tervek szerint látható lesz majd még Sopronban és más településeken.

 

süti beállítások módosítása