A Globe előadásával nyit a szerbiai Shakespeare Fesztivál

A londoni Shakespeare's Globe színház A két veronai nemes című komédiájával nyílik meg június 29-én a harmadik nemzetközi Shakespeare Fesztivál a vajdasági Cortanovcin.

    

A fesztivál honlapján olvasható program szerint a fellépők Szerbia és Nagy-Britannia mellett Görögországból, Indiából és Portugáliából érkeznek. A rendezvény öt napja alatt látható lesz a Szeget szeggel, a Vízkereszt, vagy amit akartok, a Periklész, a Macbeth, valamint a Lenni vagy nem lenni című, Hamletről szóló produkció. 

 

Two Gents2
    

A kísérőrendezvények között Olivier és Shakespeare címmel levetítik Sir Laurence Olivier angol színész két filmjét, az V. Henriket és a III. Richárdot. A műhelymunkákon a terület szakértői, művészek és kutatók is részt vesznek.
    

A fesztivált 2014-ben, William Shakespeare születésének 450. évfordulója alkalmából hagyományteremtő céllal szervezték meg először az Újvidéktől 23 kilométerre délkeletre fekvő település egyik Duna-parti, a középkort idéző villájában.

 

MTI

süti beállítások módosítása