POSZT: "Vállalni kellett a bakik lehetőségét"

Őri László, Pécs alpolgármestere a tíznapos esemény Kodály Központban rendezett szombati díjkiosztó gálaestjén hangsúlyozta: a fesztivál új vezetősége "jól kormányozta a hajót, szakmai program sikeres volt".

 

A tavalyi POSZT-ra utalva úgy fogalmazott: "sokan voltak, akik egy lyukas garast sem adtak volna azért", hogy idén is Pécsett rendezik meg a fesztivált ez azonban a szakma is és a város összefogásával sikerült. "A törékeny egység létrejöttével sikerült konszenzussal megválasztani a POSZT új vezetését, amelynek megvan a lehetősége, hogy új lendületet adjon találkozónak" - összegzett Őri László.


Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében felelevenítette: a POSZT azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a színházi szakma legmagasabb presztízsű rendezvénye legyen. "Noha ennek megtartása törékeny esély", a vélekedése szerint a folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy ez így is maradjon.

 

poszt

Fotó: POSZT


Magyar Attila, a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy a seregszemle szakmai tanácsadó testülete "csillagos ötösre vizsgázott" szakmai alázatból és konstruktív együttműködésből. A találkozó új struktúrájáról úgy vélekedett: idén vállalni kellett "a bakik lehetőségét", hogy a következő POSZT az elvárások szerint működjön. Magyar Attila szerint a Kodály Központ helyszínként való bevonása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a POSZT Fesztiválnak otthont adó Zsolnay Kulturális Negyed esetében azonban "ki kell értékelni a tapasztalatokat".  Az ügyvezető kiemelte: a számok azt bizonyítják, hogy az új irány jó, mivel a tavalyi adatokkal összevetve mintegy 20 százalékkal több fizető néző tekintette meg az előadásokat, a jegybevétel 25 százalékkal nőtt.


A POSZT-ot záró gálaesten tizenöt díjat osztottak ki: a Kecskeméti Katona József Színház Macska a forró bádogtetőn című produkciója lett a legjobb előadás. A szakmai zsűri által legjobbnak értékelt darabhoz két további elismerés kapcsolódik: a legjobb női főszereplő díját Trokán Nóra kapta. A MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület a legjobb női szereplő díját Csombor Teréznek ítélte oda, ugyanezen előadásban nyújtott alakításáért. A POSZT versenyprogramjában 16 előadás szerepelt, amelyeket Kiss B. Atilla operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatott.

 

 A találkozó keretében - a versenyprogrammal párhuzamosan - idén először rendezték meg A POSZT bemutatja elnevezésű sorozatot, amelynek keretében 9 produkciót láthatott a Kodály Központban a közönség, míg a korábbi off-programsorozatból kialakított POSZT Fesztivál több mint 100 programmal a Zsolnay Kulturális Negyedben várta a közönséget.

 

(MTI)

 

 

süti beállítások módosítása