Arany Kotta Díjat kapott a Fame

Somogyi Szilárd, a darab rendezője a Budapesti Operettszínház színpadán vette át a 2014/2015-ös évad legjobb musicalprodukciójának járó elismerést.


A Viva la Musical! internetes portál immár ötödik alkalommal ítélte oda az elmúlt évad legsikeresebb új musicalbemutatójának járó Arany Kotta Díjat a szakmai zsűri és a közönség összesített véleménye alapján. A zsűri tagjai Kútvölgyi Erzsébet és Siménfalvy Ágota művésznők, valamint Galambos Attila író, műfordító voltak. A speciálisan zenés színházi produkciókra fókuszáló elismerést és díjat Somogyi Szilárd rendező vehette át a Nagymező utcai teátrum színpadán, a musical szombati előadását követően.

 

arany kotta fame


A Fame hazánkban először 1996-ban volt látható a Thália Színházban. A legendás produkciót, melyet a Toldi Mária által vezetett Vasutas Musical Stúdió növendékei adtak elő – és melyben Somogyi Szilárd maga is színre lépett – Miklós Tibor rendezte. A Budapesti Operettszínházban a musical 2015. június 26-án debütált az amerikai változtatásokat követő, felújított formában.


Somogyi Szilárd rendező a darab aktualitásáról elmondta, hogy a Fame szívügye volt, és szerette volna olyan formában színre vinni, hogy az tükrözze a két évtizeddel ezelőtti produkció óta a világban végbement változásokat. „Megpróbáltam megmutatni a hírnév árnyoldalát, illékonyságát, hogy a csillogásból mennyire gyors út vezethet a süllyesztőbe. Úgy gondolom, hogy a Fame-nek ez a dimenziója az elmúlt húsz évben sokkal hangsúlyosabb lett” - fogalmazott. 


Az Arany Kotta Díjat 2012-ben alapította a Viva la Musical! internetes portál a díjat évente négy kategóriában (legjobb új musicalprodukció, legjobb vidéki produkció, legjobb színész és legjobb színésznő) ítélik oda egy három tagú szakmai zsűri és a közönség véleménye alapján.

 

süti beállítások módosítása