"A hazugság nem győzhet az igazság felett" - Esztergomban Az üvegcipő

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát mutatja be az Esztergomi Várszínház július 15-én és 16-án. A Soproni Petőfi Színházzal közösen készülő előadást Pataki András rendezi.

 

- Az Esztergomi Várszínháznak célja az is, hogy magyar és világirodalmi klasszikusokat tűzzön műsorára. Igényesen, gondolatébresztően, a nyári időszaknak megfelelően szórakoztatóan. Szeretnénk szakítani azzal a vélekedéssel, a szabadtéri színházak befogadóhelyek csupán. Azért is hozunk létre előadásokat önállóan vagy koprodukcióban, hogy megmutassuk: ezeken a játszóhelyeken is születhetnek kulturális értékek. A soproni színház nagyon jó partnert ebben. Az üvegcipő az a klasszikus mű, amely egyszerre hordozza a humort és a komoly, mély, emberi tanulságokat. Ideális darab ez számunkra - mondta Horányi László, a Várszínház igazgatója, aki az előadásban Sipos Lajost formálja meg.

 

uvegcipo 2

 

Arra a kérdésre, hogy milyen lesz az általa megformált főszereplő, azt válaszolta: figurájának alapüzenetében ugyanaz marad, mint a három évvel ezelőtti soproni, kőszínházi előadásban.

 

- Sipos Lajos tisztességre törekvő, morgolódó figura, aki igyekszik palástolni az érzelmeit, miközben érzékeny, sérülékeny ember, s benne is érző szív dobog. Ha belegondolunk, a férfiak nagy része ma is ilyen - hangsúlyozta Horányi László, aki szerint a szabadtérre átkerült és átdolgozott produkció minden tekintetében más lesz, mint a soproni, így egy teljesen friss premierre készülnek.

 

Ezt megerősítette Pataki András, aki egy újrarendezett változatot állított most színpadra alkalmazkodva a szabadtéri viszonyokhoz, a nyitott térhez. Változott a díszlet, több szereplő cserélődött és elmondása szerint a próbafolyamat alatt még jobban sikerült megerősíteni bizonyos karaktereket, kibontaniuk a jellemeiket, viszonyrendszerüket.

 

uvegcipo 1

 

- Harmadszor rendezem Molnár Ferencnek ezt a művét, s ebből a történetből engem mindig Irma sorsa foglalkoztatott. Ez a darab könnyed témát, remekül játszható szerepeket hordoz mindig magában. A vígjátéki felszín mellett a nézők számára akkor jelent intellektuális kihívást és tanulságot Az üvegcipő, ha hangsúlyossá tudjuk tenni azt a dramaturgiai pillanatot, amely a hősnő, Irma valóságos sorsát mutatja be. Ő egy őszinte, önazonos ember minden tekintetben, s hisz a tisztaságban. Miközben élete igazából tragédia, hiszen olyan értékek pusztulnak vele együtt, mint a hűség, az odaadás, az önzetlenség. Az életének alakulásán keresztül megvizsgálhatjuk, hogy a mi hétköznapjaink mennyire telítettek hazugsággal. Egyáltalán, milyen a kapcsolatunk ezzel a gyarló emberi tulajdonságunkkal, amelyet el akarunk fedni, tüntetni. Az üvegcipő az önazonosságunk vállalása mellett rávilágít arra, hogy a hazugság soha nem győzhet az igazság felett - húzta alá Pataki András.

 

Az Irmát alakító Molnár Anikó kiemelte: az őszinteség, a tisztesség ma már nem természetes és mindig vállalt emberi magatartás formák, pedig szerinte soha nem szégyen Irmának lenni, maradni. A darab női főszereplője egy tisztalelkű, naiv, szerelmes lány, aki ezeknek a tulajdonságainak köszönheti helyzetének, életének bonyolultságát. Irma a műben épp nővé cseperedik, keresi a boldogságot az őt körülvevő világban, amely nem is annyira tiszta, mint gondolta, de a végén ezért talál egy társat magának.

 

- Adélt negatív figuraként könyveli el a közönség, pedig neki is léteznek a maga igazságai. Most, hogy újból játszom ezt a szerepet, s megint átérzem a belső motivációit, azt vettem észre, hogy energikusabb, akaratosabb, céltudatosabb lett bennem ez a figura. Ő igenis meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, megtesz mindent azért, hogy Sipos elvegye, miközben ott az életében a fiatal Császár. A sorsát nézve akár félig áldozatként is tekinthetünk rá. Érdekes léleksors az övé, szeretem ezt a szerepet - mondta Szőcs Erika.

 

uvegcipo 3

 

Papp Attila formálja meg az előadásban Császár Pált, a csábítót. - Ez a figura gyakorlatilag egy pozőr partivadász, mesterkélt, simulékony viselkedési formákkal. Adél szerelmét kihasználva a kényelemre, a biztonságra törekszik, miközben másnak is csapja a szelet. Császár hazugságait, kétszínűségét, aljasságát szeretném kidomborítani a darabban. Izgalmas feladat, jó kihívás ez a számomra - fogalmazott szerepéről a színész.

 

Soproni Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása