Nyári színészképzést tartottak Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyári képzést indított a magyar tannyelvű egyetemi szintű színművész szakos hallgatók számára. A képzés célja a különböző mesterségbeli technikák elsajátítása, szakmai eszmecsere és kapcsolatépítés.

 

A szervezők beszámolója:

 

A találkozó Marosvásárhelyen, 2016. június 6-12. között volt, ahol vendégül láttuk a kolozsvári, a budapesti és az újvidéki egyetemek színművész szakos diákjait és tanárjait. A budapesti Színház- és Filmművészeti egyetemet a Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter vezette, I. évét most végzett színművész osztály képviselte. Név szerint: Ábel Stella, Antóci Dorottya, Darvasi Áron, Dino Benjámin, Ertl Zsombor, Horváth Csenge, Kovács Máté, Lukács Dániel, Márfi Márk, Márkus Luca, Reider Péter és Rudolf Szonja. Tanáraik közül Forgács Péter volt a találkozó vendége.

 

m02


Minden tanár kapott egy vegyesen összeállított csoportot egy kikötés volt, hogy a tanárok nem tarthatnak workshopot saját egyetemükről jött diáknak. Ezzel mindenkinek újat biztosítottunk és egy olyan közeget hoztunk létre, melyben a diákok könnyen tudnak kialakítani mind emberi, mind szakmai kapcsolatokat egymással a jövő tekintetében. A találkozót minden évben megrendezzük és reményeink szerint egyre több művészeti ágat be tudunk vonni, gondolok itt a látványtervezőkre, a rendezőkre, a koreográfusokra, a dramaturgokra, stb..


A diákok az utolsó nap bemutatták, hogy mivel foglalkoztak a héten az egyetem Stúdió Színház színpadján. Hét közben a fiataloknak koncerteket és egyéb kulturális programokat szerveztünk, hogy egy kicsit jobban megismerjék a várost, Erdélyt és tudjanak együtt szórakozni is. A Magyar Színházi Diáktalálkozó sikeresen végződött. A Tanárok megelégedve álltak fel a nézők közül és a diákok zöme is mind azt mondja, hogy szeretne jövőre is részt venni az eseményen.

 

m11

 

A Studium Prosperonak és a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően el tudtuk érni, hogy egy színes és élményekben gazdag találkozót hozzunk létre, és azt is, hogy a diákságot, meg a tanárokat teljes mértékben vendégül tudjuk látni. A következő MASZIDI-n reményeink szerint még több szakról tudnak majd diákok részt venni és reméljük, hogy továbbra is támogatnak minket, hogy egy összefogóbb magyar kultúrának az alapköveit el kezdhessük építeni.

Gaál Attila Csaba, főszervező

 

süti beállítások módosítása