"Tudatosan készültem" - Salamon Suba László is pályázik az Újszínházra

Négy évvel ezelőtt a Színház.hu naponta tudósított az Új Színház-ügy híreiről, az igazgatóváltásról, melynek eredményeként Márta István helyét Dörner György vehette át az igazgatói székben. Most, hogy nyilvánossá vált, 12 pályázat érkezett a teátrum vezetésére, ismét felkeressük az érintetteket.

 

Villáminterjú Salamon Suba Lászlóval:

 

Miért és milyen csapattal indul az Új Színházért?

 

Régóta terveztem az indulásom. Tudatosan készültem. Az igazgatói pályázatot egy vezetői teammel képzeltem el, ezért megbeszéléseket kezdeményeztem művészekkel és manegerekkel, ahol aztán hol én, hol ők álltak el a közös pályázat lehetőségétől. Beláttam, hogy ez a fajta szerveződés ennél a pályázatnál nem megfelelő számomra. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok híve egy ilyen fajta csapatban való színházcsinálásnak, de most ebben a pályázatban ez másképp alakult. Változtattam és elkezdtem a saját elképzelésemet kialakítani, amelyhez művészeti és gazdasági szakemberek (írók, rendezők, dramaturgok, színészek, közgaszdász) csatlakoztak. Hogy ők kik, arról majd a pályázati anyagban lehet bővebben olvasni.

 

Salamon

Fotó: budaorsinaplo.hu

 

„Nagy a tülekedés” – ahogy a Népszabadság fogalmazott. Mit szól ehhez? Hogy látja, mi ennek az oka?

 

Szerintem ennek az az oka, hogy a jelenlegi vezető erőtlenné vált, és ezt a színházi szakma „megérezte”.

 

Összefoglalná-e, hogy milyen irányt venne a színház az Ön vezetésével?

 

Elképzelésem az, hogy évadonként bemutatásra kerül egy klasszikus magyar színmű, egy külföldi színmű friss fordításban,  egy táncszínházi produkció és egy kortárs magyar komédia.  Ezeknek az irányzatoknak van egy közös nevezője, a korszerűség, amely visszatükröződik egyrészt egy friss, dinamikus és egyben a nézők számára emészthető, változatos évadtervben, másrészt a színház nevében (Új Színhász).

 

Színház.hu

 

süti beállítások módosítása