Ljubimov emlékének is ajánl előadást a Vígszínház

Már augusztus végén kinyitotta kapuit a Vígszínház: az első hétvégén csaknem háromezren látogattak el a Víg és a Pesti Színház előadásaira. Az új évadban tíz bemutatót láthat a közönség.

 

A színház keddi közleménye szerint már négy új produkció próbái is folynak. A nagyszínpadi bemutatók közül készül a Bűn és bűnhődés című előadás, a Pesti Színházban az Audiencia, a Házi Színpadon A Pentheszileia Program, és ugyanitt szeptember 10-én mutatják be Márai Sándor Hallgatni akartam című művét. Eszenyi Enikő pedig egykori mestere, Kapás Dezső novelláiból készít kisfilmeket.

 

bun es bunhodes

Bűn és bűnhődés - olcvasópróba (fotó: Szkárossy Zsuzsa)


Újra a Vígszínházban rendez Michal Docekal: Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését, az orosz irodalom meghatározó remekművét állítja színpadra. Az előadás olvasópróbáját augusztus 23-án tartották. Raszkolnyikov szerepében Orosz Ákos, Porfirijként Stohl András látható. A Vígszínház az előadást a 100 éve született Jurij Petrovics Ljubimovnak ajánlja, a premier október 15-én lesz.

 

Az Audiencia, az utóbbi évek egyik sikerdarabja a Broadway és a West End színházai után a Pesti Színházba érkezik Valló Péter rendezésében. II. Erzsébet királynő (Halász Judit) audienciáin fogadja miniszterelnökeit, Churchillt (Lukács Sándor) John Majort (Fesztbaum Béla) és Harold Wilsont (Hegedűs D. Gézát). Nemcsak a kormányzás nehézségeibe nyerünk betekintést, hanem megismerhetjük korunk egyik legmegkapóbb személyiségét és minisztereit. Az előadást október 14-én mutatják be a Pestiben.


A Pesti Színház második bemutatóját, Bertolt Brecht Moliere-átdolgozását, a Don Juant Kovács D. Dániel rendezi. Don Juanként Hajduk Károly, elválaszthatatlan szolgájaként Hegedűs D. Géza látható, a premiert november 4-én tartják.

 

pal utcai

Pál utcai fiúk (fotó: Szkárossy Zsuzsa)


A Vígszínház négy új magyar bemutatóra készül az évadban. Az egyik Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című műve alapján készül. A Dés László-Geszti Péter szerzőpáros Grecsó Krisztián íróval dolgozott együtt a zenés színházi adaptáción, a produkció dramaturgja Radnóti Zsuzsa, koreográfusa Horváth Csaba. Az előadást Marton László rendezésében tűzik műsorra. Nemecsek szerepében Vecsei Miklós, Bokaként Wunderlich József látható, a premier november 5-én lesz.


Bartis Attila a Vígszínház számára írta új darabját, a Rendezést, amelyet a Házi Színpadon mutatnak be Szikszai Rémusz rendezésében. Kincses Réka A Pentheszileia Program című darabját szintén a Házi Színpadon láthatják Szilágyi Csenge főszereplésével. A próbák augusztus 29-én kezdődtek el a Németországban élő és alkotó író, filmrendező vezetésével, a premiert október 16-án tartják.


Szeptember 10-én mutatják be Márai Sándor sokáig kiadatlan művét a Házi Színpadon. A Hallgatni akartam Hegedűs D. Géza előadásában vallomás egy értékvesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak. A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai. A kéziraton 1950 szerepel befejezésként, ez a mű tekinthető Márai Sándor első emigrációban írt, befejezett művének. Most Marton László rendezésében látható.

 

audiencia

Audiencia - olvasópróba (fotó. Szkárossy Zsuzsa)


A Vígszínház nagyszínpadának harmadik bemutatója Shakespeare Szentivánéji álom című műve lesz tavasszal, az előadást Kovács D. Dániel állítja színpadra. Eszenyi Enikő Puckként látható, Stohl András pedig Zubolyt alakítja majd az előadásban.


A Szentivánéji szexkomédia című Woody Allen-film adaptációja a Pesti Színház harmadik bemutatója lesz, amelyben Kern András egy szórakozott filozófia professzort alakít. Az előadást Aleksandr Bargman orosz rendező állítja színpadra.


Hosszú idő után újra színházban rendez Szabó István Oscar-díjas filmrendező. A Távoli dal című színmű vallomás, amely egy fiú útkereséséről szól. Willem szerepében Józan László lesz látható a Házi Színpadon.

 

 

süti beállítások módosítása