Opera készült Oskar Schindlerről

A második világháborúban zsidókat mentő Oskar Schindler német gyárosról és feleségéről szóló operát állítanak színpadra a csehországi Brnenecben, az egykori koncentrációs táborban.

    

Az opera Thomas Morse amerikai zeneszerző műve. Morse elmondta, hogy a darab bemutatásával szeretne hozzájárulni az egykori brneneci láger- és gyárkomplexum megőrzéséhez. Schindler zsidó munkásokat alkalmazott a brneneci gyárában, és így több mint ezer ember életét mentette meg, akikre halál várt volna, ha a nácik deportálják őket. A történelmi helyszínt szeretnék holokauszt-emlékhellyé változtatni.


Oskar Schindler

    

Martin Netolicky, Pardubice régió önkormányzati vezetője, a cseh törvényhozás alsóházában támogatta az emlékhely létrehozását, és hangsúlyozta, hogy Brnenec egyedülálló történelmi helyszín, mivel csak ez a koncentrációs tábor maradt fenn Csehország területén a háború után, a gyárban pedig egészen a legutóbbi időkig folytatódott a textilgyártás. A komplexum azonban jelenleg romos állapotban van.
    

Morse négy éve fogott hozzá a Frau Schindler című opera megkomponálásának. A mű megalkotásakor a szereplők lelki motivációira és egymáshoz fűződő kapcsolataikra összepontosított. A zeneszerző úgy vélte, az általa ábrázolt Schindler-portré közelebb áll a valósághoz, mint a Steven Spielberg Oscar-díjas filmjében megjelenő gyáros. 
    

A Cseh Soa és Okcar Schindler Emlékhely Alapítvány holokauszt-emlékhellyé szeretné alakítani az egykori gyárat és koncentrációstábort. A tervek szerint felépítenék a tábor hű mását, ahol bemutatnák Schindler életét és néhány fogoly sorsára is rávilágítanának.
    

Az emlékhelyen látogatókat fogadnának - külföldi érdeklődőkre is számítanak -, valamint kiállításokat és konferenciákat szerveznének. Tervbe vették holokauszttémájú könyvek kiadását és filmek készítését is.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása