dráMÁzat III. - Eredményt hirdetett a zsűri

Szeptember 20-án került sor Székelyudvarhelyen a dráMA8 - kortárs színházi találkozó keretén belül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház dráMÁzat III. elnevezésű drámapályázatának eredményhirdetésére.

 

A dráMÁzat III. elnevezésű drámaíró versenyt ebben az évadban is nagy érdeklődés övezte, közel 100 pályamű érkezett be, többségében Magyarország és Románia területéről. A Debüt elnevezésű pályázatra 50 magyar nyelvű pályamű érkezett. A drámaÍRÓ címmel meghirdetett pályázatra 37 magyar nyelven írt, még meg nem jelent, színpadon bemutatásra nem került dráma érkezett, olyan szerzők tollából, akiknek más színművei megjelentek már nyomtatásban. A draMAutor című pályázatra mindössze egy, még meg nem jelent, bemutatásra nem került román nyelvű drámát küldtek be.

 

A nyár közepéig, június 31-ig beérkezett pályaműveket a kategóriánként külön összeállított, romániai és magyarországi színházi szakemberekből álló zsűri bírálta el.

 

IMG 0104

 

A Debüt kategóriában Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház igazgatónője, Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Köllő Kata kolozsvári színikritikus, Lőkös Ildikó budapesti dramaturg, Zakariás Zalán rendező és Hunyadi István színész-rendező, a zsűri tagjai Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című írását nevezte meg legjobbként. Második helyezett R. Kántor Zsigmond Parfüm és hullaszag című drámája, harmadik helyen pedig Varga László Anglia című munkája végzett.

 

A drámaÍRÓ kategóriában Moravetz Levente Nem lesz reggel, Fred! című írásával nyerte el az első helyezést, másodikként Moşu Norbert-László A pingvin és a rubik kocka című műve, harmadik helyen pedig Réczei Tamás Gettó szerelem című munkája végzett. A kategóriában Albert Mária, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, fordító, Szűcs Katalin-Ágnes kritikus, Fazakas Márta, a nagyváradi Szigligeti Színház irodalmi tikára, Fodor Zeno színházi szakember, Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője, valamint Demeter Katalin irodalmi titkár értékelt.

 

A Kapufa és öngól című drámát a nagyváradi Szigligeti Színház a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakos diákjaival együttműködve a 2017/2018-as évadban tűzi műsorra. Továbbá az előző évekhez hasonlóan a kezdeményezők tervezik a legjobb művek kötetbe szedését és kiadását.

 

süti beállítások módosítása