"A legfontosabb megmutatni egy zenemű dramaturgiáját" - Antonio Pappano Budapesten

Rossini, Saint-Saëns és Csajkovszkij művei szólalnak meg a római Santa Cecilia Akadémia Zenekarának előadásában kedd este a Müpában Antonio Pappano vezényletével; a világhírű karmester az MTI-nek elmondta: a szimfonikus zenében is jól tudja kamatoztatni operadirigensi tapasztalatait.

    

A londoni Covent Garden opera és a Santa Cecilia Akadémia Zenekarának zenei vezetőjeként is ismert karmester felidézte, hogy eddig mindössze egy alkalommal lépett fel Budapesten, sok évvel ezelőtt.
    

Antonio Pappano elmondása szerint most a római zenekar élén különleges programmal tér vissza a magyar fővárosba: Prágát, Veronát és Bécset is felölelő turnéjukra két műsorral készültek, mindegyikben egy-egy szimfóniával - Saint-Saënstól, illetve Csajkovszkijtól -, itt azonban mindkettőt eljátsszák, kiegészítve Rossini Hamupipőke-nyitányával.
    

Két romantikus szimfóniáról van szó, de két egészen különböző zeneszerzőtől, még ha Csajkovszkijra nagy befolyást gyakorolt is a francia kultúra - hívta fel a figyelmet.


Antonio Pappano

    

Antonio Pappano operakarmesterként lett világhírű, de 2005 óta vezeti a Santa Cecilia Akadémia Zenekarát is. Mint elmondta, a szimfonikus zenében is fontos megmutatni a darab dramaturgiáját. A karmester feladata azonban minden műfajban hasonló: összhangba kell kerülnie a zenekarral, és megkeresni a zenészekkel a közös kifejezésmódot - vallja az olasz családban Angliában született, majd az Egyesült Államokban felnőtt karmester.
    

Antonio Pappano felidézte, hogy több mint tíz éve kezdődött "rendkívül komplex" kapcsolata a Santa Cecilia Akadémia Zenekarával. "Csodálatos dolog számomra egy olaszt zenekart vezényelni, mert közben kulturális értelemben otthon érzem magam: rendkívül hasonló a gondolkodásunk és a zenei kifejezésmódunk" - árulta el, hozzátéve: ami egyedülálló a római együttesben, az a kiválóság iránti hatalmas elkötelezettség.
    

Olaszország első számú szimfonikus zenekarát, az 1908-ban alapított világhírű együttest olyan maestrók formálták a világ egyik legjobbjává, mint Leonard Bernstein és Jurij Tyemirkanov tiszteletbeli karmesterek, Giuseppe Sinopoli és Igor Markevitch zeneigazgatók, valamint a 2005 óta ezen a poszton álló sztárdirigens, Antonio Pappano.
    

A másfél évtizede a londoni Covent Garden opera zeneigazgatói posztját is betöltő muzsikus, a Royal Philharmonic Society Aranymedáljának 2015-ös díjazottja a romantikus repertoár egyik legavatottabb és legelismertebb előadóművésze. Vele rögzítette az olasz zenekar Csajkovszkij három utolsó szimfóniáját, így a nosztalgikus keringőjéről és elégikus lassú tételéről nevezetes V. szimfóniát, amely a keddi koncerten is hallható lesz.
    

Rossini Hamupipőkéjének nyitánya könnyedsége, energikussága miatt a koncertprogramok és a közönség kedvelt darabja. Az est során elhangzik Saint-Saëns éppen százharminc éve befejezett, Liszt Ferenc emlékének ajánlott, III. szimfóniája is, amely az Állatok farsangja című sorozatot is jegyző komponista életművének csúcspontja. Érdekessége, hogy a szimfonikus zenekarban ezúttal billentyűs hangszerek, például zongora is szerepet kaptak, valamint az alcímben jelzett orgona, amely különleges színt kölcsönöz a remekműnek.

süti beállítások módosítása