Húsz év után látható Az ember tragédiája Miskolcon

A Tragédia bemutatásának apropót ad az is, hogy 1956-ban a Miskolci Nemzeti Színházban ezt a darabot próbálták, de az akkori hatalom nem engedte bemutatni. A premiert október 7-én tartják Keszég László rendezésében.

 

A Miskolci Nemzeti Színház ajánlója:

 

Madách Imre a Tragédia megírásakor harmincas évei közepén járt. Ekkor túl volt már néhány szenvedélyes szerelmen és komoly betegségen, apja halálán, megélte a ’48-as forradalmat és az ezt követő megtorlást, volt börtönben, született gyermeke és elvált a feleségétől. A Tragédia, amelynek első változatát a vizsgálati fogságban vetette papírra, „nagy mű”, világszínvonalú filozofikus költemény, rettegett érettségi tétel. De ott van benne a mindenki számára ismerős, közép-európai emberi tapasztalat is, életről és halálról, szerelemről és kiábrándulásról, reményről és reménytelenségről. Ettől dráma, és ettől izgalmas mű bárkinek, aki csak egyszer is feltette magának a kérdést: mire való az élet? És hogyan éljem a sajátomat?

 

IMG 7102

Fotók: Hajdufi Péter

 

Keszég László rendező felhívta a figyelmet arra, hogy Az ember tragédiája kivételes mű a magyar drámairodalomban, hiszen nincs ezen kívül másik misztériumjáték. "A fő célunk, hogy olyan előadást hozzunk létre, amit nem kötelességből néz meg a közönség, nem azért, hogy ezt a jelentős művet is kipipálhassák a listájukon, hanem valóban eljussanak a nézőkhöz - első hallásra - a versekben kifejtett gondolatok" – mondta a rendező, aki elárulta, Ari-Nagy Barbara dramaturggal rengeteget dolgoztak a szövegen. Az eredeti szöveget meghúzták, de nem írtak bele, minden egyes szó a szerzőé.


"Sokan értelmezik novellák füzéreként a Tragédiát, és sok külön színdarabként adják elő, szüneteket tartva, míg a helyszín és a díszlet változik. A mi változatunk lényege, hogy két türelmetlen, tudásvágyó fiatalt - Ádámot és Évát - Lucifer, a mester végigvezeti egy hosszú úton, amelynek minden állomásán tanulnak valamit. Mi összekötöttük a 15 színt, és egyetlen kristálytiszta sztorivá formáltuk, hiszen Az ember tragédiája egy nagyon pontos logikával működő 'fejlődésregény'" - fogalmazott Keszég László.


"Ez az előadás aktív részvételt kíván a nézőtől is. Ez nem az a fajta színház, ahol a székben hátradőlve pihen a közönség, ezt akarni kell megérteni. De ha az ember veszi erre a fáradságot, akkor nagyon sokat kap. Olyan fontos bölcseletek tárháza nyílik meg előttük, amelyből életstratégiát is tanulunk" – hangsúlyozta.

 

 IMG 7086


Ádámot, a tudásvágyó embert Simon Zoltán formálja meg. "Rendkívül sokrétű karakter, ezért nagyon izgalmas szerep. Szinte minden színben más alakban jelenik meg, de közben megmarad Ádámnak, a mindenkori embernek, akivel a nézők azonosulni tudnak, és rajta keresztül ők is megtapasztalhatják a hibákat, a csalódásokat, de a kíváncsiságot, a hitet és tanulságokat is. A történelmi színekben fáraóként, csillagászként vagy forradalmármálként mindig nagyon hisz abban az eszmében, amit képvisel, mindig nagyot csalódik, de újra feláll, minden alkalommal, és megy tovább az úton. Nagyon erős és szélsőséges váltásokat látunk rendkívül gazdag tartalommal és gondolatisággal megtöltve" - mesélte a színész.

 

"Azt hiszem, a legfontosabb üzenet, amit a közönség hazavihet majd a darab után, az a mondat, amit Ádám megfogalmaz az Űr-képben: az ember célja a küzdés maga. Nem az elért cél, az eredmény a fontos, hanem az út, ami buktatókkal teli, de mégis előre kell menni és felállni a nagy pofonok után. Én magam is sokat tanulok ebből a darabból az emberi viszonyokról, a férfi-nő kapcsolatról vagy épp a hatalomhoz való hozzáállásról, hiszen a mindennapos küzdelmeink vannak megfogalmazva ebben a műben" - mondta Simon Zoltán.

 

 IMG 7116


Prohászka Fanni, aki Évát alakítja a Tragédiában, elárulta, hogy amikor a középiskolában találkozott ezzel a művel, nem tudott igazán elmélyülni benne. "Most óriási élmény volt ráébredni, hogy milyen hihetetlenül gazdag anyag. Sokszor érzem úgy, hogy a szereplők szócsövei az író által megfogalmazott szép és magvas gondolatoknak" - tette hozzá a színésznő.


A karakterformálással kapcsolatban elmondta: fontos, hogy élesen elváljanak azok az alakok, amelyekben Éva újra és újra megjelenik, de mégis felismerhető legyen bennük az örök nő. "Azt hiszem, ez a kapocs a különböző színekben, maga a szerelem motívuma. Ádám és Éva találkozása a történelmi korszakokon át mindig egy különleges pillanat; Egy furcsa, földön túli, déjà vu érzés, ami a nagy szerelmeknek is sajátja: olyankor lehet olyan érzésünk, mintha előző életünkben már találkoztunk volna a másikkal" - fogalmazott Prohászka Fanni.


Lucifer szerepében Görög Lászlót láthatja a közönség. A szerepről úgy nyilatkozott, Lucifer maga az állandó kétkedés. Ádám utazásában ő a legnagyobb segítség az önmegismerés felé. A színművész elmondta, már diákként nagyon tetszett neki a szöveg. "Amikor a Madách Imre Gimnázium, ahová jártam, 100 éves alapítását ünnepelte, a drámatagozatos osztály az Erkel Színházban előadta a Londoni színt" – mesélte Görög László, aki így nem először áll színpadon ebben a műben. "Azóta a Tragédiával kapcsolatos élmények csak felmérhetetlenül gazdagodtak bennem. Ez a mű rendkívül sokrétű és izgalmas. Ez adja a nehézségét és a nagyszerűségét is. Mindezt pedig egy jó 150 évvel ezelőtti nyelvezettel, ami a mai fülnek néhol szinte felfoghatatlan. Ez egy csodálatos anyag, és nagyon szeretjük" - tette hozzá.

 

tragedia plakat

Madách Imre:
AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
drámai költemény


Ádám SIMON ZOLTÁN
Éva PROHÁSZKA FANNI
Lucifer GÖRÖG LÁSZLÓ


RÓZSA KRISZTIÁN
FECZESIN KRISTÓF
KEREKES VALÉRIA
KINCSES KÁROLY
MOLNÁR ANNA
MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
SALAT LEHEL
SIMONFI ADRIENN
SOMHEGYI GYÖRGY
SZATMÁRI GYÖRGY
SZIRBIK BERNADETT
VARGA ANDREA

 

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház énekkara

 

Díszlettervező: ÁRVAI GYÖRGY
Jelmeztervező: SZŰCS EDIT
Dramaturg: ARI-NAGY BARBARA
Zene: ZSÁGER-VARGA ÁKOS
Mozgás: GERGYE KRISZTIÁN
Vetítés: HAJDUFI PÉTER
Világítástervező: KRAMCSÁK JÁNOS
Ügyelő: GAZDÓF DÁNIEL
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: EGYÜD TÜNDE, RADNAI ERIKA

Rendező:
KESZÉG LÁSZLÓ

 

Bemutató előadás:

2016. október 7.

Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház

 

süti beállítások módosítása