Film készül Forgách András Élő kötet nem marad című regényéből

Film készül Forgách András Élő kötet nem marad című 2015-ben megjelent regényéből - közölte a Jelenkor Kiadó az MTI-vel.

    

A megfilmesítés jogát a Heyday Films és a Film4 vásárolta meg. Az Élő kötet nem marad súlyos, személyes történetet tár fel: közel harminc év múltán kiderült a szerző számára, hogy szeretett édesanyja a Kádár-rendszer besúgójaként jelentett nem csupán ismerősökről, rokonokról és családi barátokról, hanem még a gyermekeiről is. 


Forgach Andras

    

A regény áprilisban a Londoni Könyvvásár egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődést kiváltó címe volt. A közlemény idézi Nádas Péter méltatását, aki szerint a nagyon szép, szomorú és drámai könyvben a szerző mindvégig megőrzi a történtektől való távolságot, láthatóvá téve ezzel a "hajszálnyi különbséget" a "szabadság és az örök családi rabság között". 
    

Az 1997-ben alapított angol Heyday Films készítette többek között a Harry Potter-filmeket, a Legendás állatok és megfigyelésüket, a Gravitációt és a Paddingtont. A szintén brit Film4 pedig olyan sikereket tudhat magáénak, mint a Tizenkét év rabszolgaság, a Gettómilliomos, A szoba vagy a Trainspotting.
    

"A Heydaynél mi olyan személyes történeteket viszünk filmre, melyek túlmutatnak önmagukon, mélyebb politikai és társadalmi vonatkozásuk van. Forgách András memoárja a családját mindenáron összetartó, érzelmileg labilis édesanyjáról és a múltjukat meghatározó titkokról és hazugságokról épp ilyen" - idézi a közlemény David Heyman producert, a Heyday Films alapítóját.
    

A könyv kiadási jogait eddig tíz országban vásárolták meg, és emellett három világjogot (arab, angol és spanyol nyelvterületen való kizárólagos kiadási jogot) is értékesített a szerzőt képviselő Sárközy & Társa Irodalmi Ügynökség. A regény következő ősztől olvasható lesz többek között német, francia, dán, katalán, olasz, holland, görög norvég és svéd nyelven is - olvasható a kiadó közleményében.

süti beállítások módosítása