Báb és vizualitás címmel rendez konferenciát a Színészmúzeum

Báb és vizualitás címmel rendez konferenciát a Bajor Gizi Színészmúzeumban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet október 21-én, pénteken.

    

Az OSZMI évenként megvalósuló bábművészeti konferenciájának témája az idén a bábművészet képzőművészeti, vizuális értelmezési lehetősége. A rendezvényen köszöntőt mond Ács Piroska, az OSZMI igazgatója.

 

babes
    

Hutvágner Éva muzeológus, a konferencia szervezője az MTI-nek elmondta: az idén második alkalommal rendezik meg az eseményt. A konferencia nyitott, minden érdeklődőt szívesen látnak. Az előadások 15 percesek, színes prezentációkra számíthatnak az érdeklődők.
    

A muzeológus kiemelte, hogy az ősz a bábművészet jegyében telik az OSZMI-ban: a konferencia mellett a Jön a bábos! című kiállítással várják a látogatókat, és bábszínház-történeti sétákat is szerveznek a városban. A kétórás séták alkalmával Budapest nevezetes bábos helyszíneit járják végig az érdeklődőkkel. A séta állomásai között van a Rév István alapította Nemzeti Bábszínjáték, az első magyar kő bábszínház helyszíne. A csoport ellátogat az Andrássy úton az Állami, majd később Budapest Bábszínházba, valamint a Kolibri Színház épületébe és Kemény Henrik lakhelye is szerepel az állomások között. 
    

A konferencia arra hivatott, hogy a teljes bábos szakmát megszólítva dolgozzon fel olyan kortárs témákat, amelyek a figyelem középpontjában vannak, és egybefogja a báb-kutatókat és bábos szakembereket, találkozási lehetőséget teremtsen számukra - tette hozzá Hutvágner Éva.
    

Mint mondta, kilenc kutató előadását hallgathatják meg a konferencia résztvevői, emellett Nánay István újságíró, kritikus bevezető előadást tart, Kell-e báb a bábszínpadon, avagy a stílusegység szétrobbanása címmel. A nap végén szakmai kerekasztal-beszélgetést is tartanak a konferencia résztvevőivel és a hallgatókkal az elhangzott témákról.
    

Az előadók között bábkutatók, színháztörténészek is megtalálhatók, de mindenféle képzőművészeti terület megjelenik, leginkább a fiatal kutatói generáció képviselői hallhatók.
    

Hutvágner Éva tájékoztatása szerint a konferencia első része a Történet és látvány címet viseli, a történeti anyagokat gyűjtötték egy csokorba, a szekcióvezető Nánay István. A rendezvény második részét Kortárs vizualitás címmel rendezik meg, a szekcióvezető Darida Veronika lesz.

süti beállítások módosítása