Shakespeare társszerzőjeként ismerték el Christopher Marlowe-t

Az Oxford University Press brit kiadó Shakespeare társszerzőjeként ismerte el Christopher Marlowe-t a hamarosan megjelenő The New Oxford Shakespeare című gyűjteményben, amely Shakespeare összes ismert munkáját tartalmazza.

    

A brit kiadó szerint az első nagy angol drámaíróként ünnepelt Christopher Marlowe, Shakespeare kortársa és vetélytársa segédkezhetett a bárd három darabjának megírásában.


marlowe

    

Már a 18. században felmerült a gyanú, hogy Marlowe, akinek egyebek között a Doktor Faustus című dráma fűződik a nevéhez, közreműködött Shakespeare VI. Henrik királyának első, második és harmadik részében, valamint a bárd több másik darabjában is - emlékeztetett a BBC News.
    

A mostani az első alkalom, hogy hivatalosan is elismerték Shakespeare társszerzőjeként. A két drámaíró együtt fog szerepelni a VI. Henrik trilógia nyitólapján.
    

A The New Oxford Shakespeare című gyűjtemény egy nemzetközi kutatócsoport munkájának eredménye, akik szerint a bárd sokkal többet dolgozott együtt más drámaírókkal, mint azt eddig gondolták. Eredményeik szerint Shakespeare 44 darabjából 17 társszerzők bevonásával született.
    

A kutatás során a szakemberek hagyományos szövegelemzést végeztek, valamint számítógépes módszert is használtak a szövegek tanulmányozására.
    

Gary Taylor, a gyűjtemény egyik szerkesztője szerint egyértelműen sikerült kimutatniuk Marlowe kézjegyét a VI. Henrik király három részében. Mint hangsúlyozta: "immár biztosak lehetünk abban, hogy nem csupán hatottak egymásra, hanem együtt is dolgoztak. A riválisok néha együttműködnek".
    

Carol Rutter, az angliai Warwicki Egyetem professzora szerint Shakespeare valóban sokféle emberrel dolgozhatott együtt, de hogy Marlowe egyike volt ezeknek, azt erősen kétli.
    

"Ennek az az oka, hogy amikor ezek a darabok születtek, Marlowe volt a színdarabírás nagymestere. Miért akart volna egy jelentéktelen színésszel dolgozni?" - jegyezte meg a szakértő, aki szerint Shakespeare sokkal inkább más színészekkel működhetett együtt, akiknek viszont Marlowe írói stílusa visszhangozhatott a fejében.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása