"Divat lett fiatal rendezőt hívni" - Fiatal alkotók a Színház novemberi számában

Ki hogy került a pályára? Miért lesz egyre inkább "színházcsinálás" a rendezésből? Hogyan látják a jövőjüket? A Színház pályakezdő rendezőket, koreográfusokat kérdezett.

A novemberi lapszámban külön blokkot szenteltek a fiatal alkotóknak. Szabó-Székely Ármin olyan "színházcsinálókat" kérdezett (Kelemen Kristófot, Kálmán Esztert, Kárpáti Pált és Fekete Ádámot), akik nem rendező szakot végeztek, de színészként, dramaturgként, tervezőként rendeznek is. Kinek-kinek máshogy sikerült eljutni eddig a pontig. Kálmán Eszter például úgy jutott lehetőséghez a Trafóban, hogy a saját lakásában rendezett egy előadást, közönséget pedig úgy toborzott hozzá, hogy megható levelet írt különböző szerkesztőségeknek. A becsületkasszás, csináld magad performansznak meg is lett az eredménye: az oda keveredett Barda Beáta meghívta a Trafóba.

Fekete Ádám és ifj. Vidnyánszky Attila

A cikkből kiderül az is, hogy Kelemen Kristóf, aki éppen a fiatal színészek, alkotók helyzetéről készített előadásával (Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk) robbant be a szakmai köztudatba, az akácfáknak szenteli következő munkáját: "Az akácfa egy inváziós növény, nem őshonos Magyarországon, háromszáz éve telepítették be, majd az évek során eluralta az őshonos magyar erdőket. (...) Szóval van a jelenségnek egy nagyon érdekes társadalmi vetülete" - indokolta választását.

Nánay István Székely Krisztát, Kovács D. Dánielt, Fehér Balázs Benőt és ifj. Vidnyánszky Attilát kérdezte. Egyetértettek abban, hogy olyan pillanatban kerültek a pályára, amikor megnőtt az igény a fiatal rendezők iránt, divat lett őket hívni, és ők élnek ezzel a lehetőséggel. Beszéltek arról is, hogy ami kívülről nyílegyenes pályakezdésnek tűnik, abban azért sok a kétség: "a Szputnyik megszűnésétől a 'szerződjek-e kőszínházhoz?" dilemmáján át a kompromisszumkötésekig" - sorolta Kovács D. Dániel. A rendezői instrukciók adásának módját sem volt könnyű megtanulni. "Eleinte minden instrukcióm bocsánatkérést is tartalmazott" - mondta Fehér Balázs Benő, majd ezt is hozzátette: "Eleinte a próbákon nehezen mentem bele konfliktusokba. Egyszer valaki, ha nem is tudatosan, de sokáig ellenállt nekem. Zsótér azt mondta, hogy szerinte arra vár, hogy kezdjek el vele üvöltözni. Amikor ez megtörtént, mindketten megnyugodtunk, és onnantól lehetett dolgozni." Székely Kriszta arról is beszélt, hogy mit vált ki az emberekből, ha a rendező nő:"Ezek ritkán nyílt harcok, csupán apróságok, egy félrenézés, vállvonogatás,  egy megváltozott hangnem. Ezekre egy válaszom lehetett: nem érdekel. Ez a kellemetlenség egy vagy két próbánál tovább soha nem tartott. Egy jó próbafolyamatban a szakmai, az előadást érintő kérdések kerülnek előtérbe, és nem ilyenek." Ifj. Vidnyánszky Attilától azt is megkérdezte Nánay István, hogy el tudná-e képzelni, hogy visszamenjen Beregszászra dolgozni. "A gyökereim oda vonzanak, de úgy érzem, még nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy a 'világ végén' színházat csináljak" - válaszolta.

Boros Kinga pályakezdő erdélyi alkotókkal beszélgetett: Csepei Zsolttal, kata bodoki-halmennel és Porogi Dorkával. A cikkből kiderül, hogy Romániában a független színházcsinálás a hazainál is nehezebb helyzetben van, mert még nincs igazán kultúrája. Ott (is) olyan a pályázati rendszer, hogy lehetetlen tervezni. Fontos viszont, hogy ez a fiatal nemzedék, ahogy Boros Kinga fogalmazott: "nem hajlandó leválasztani a szakmai ambícióiról az emberi tényezőket, az egymás iránti felelősséget". A független társulatok ott is közügyekkel foglalkoznak, de - ellentétben a magyarországi alternatívokkal - Csepei Zsolt szerint "itt az alkotók egy probléma mögött ritkán definiálnak egy konkrét ellenséget, inkább csak egy-egy jelenséget bírálnak".

Szemessy Kinga koreográfusokkal - Podmaniczky Dorottyával, Tóth Laurával és Vavra Júliával - készített interjút. Azzal még megbirkóznának, hogy a kortárs táncelőadásokat a pénzhiány miatt "egy sajátos home-made jelleg" uralja, a nagyobb baj a közönség hiánya, az, hogy "fél és egy éven át dolgozunk egy munkán, majd maximum kétszer van lehetőségünk bemutatni" - ahogy Tóth Laura mondta. Az energiák nagy részét pedig a pénzkereső munka és a pályázás, lehetőségkutatás köti le: "Tavaly kutyákat sétáltattam, statisztáltam, most pedig elkezdek tanítani két helyen is. Próbálok valami stabilitást elérni, ami megvár, ha esetleg pár hónapos rezidencia-lehetőséget kapnék. Még az a szerencse, hogy szeretem a változatosságot" - fogalmazott Podmaniczky Júlia.