Színművész hallgatók lépnek fel a Müpában

Az SZFE III. éves zenész színész osztályának hallgatói december elején két alkalommal is a Művészetek Palotája színpadára állnak.

Selmeczi György és Novák Eszter növendékei december 4-én a Sok hűhó Shakespeare-ért című esten a Budafoki Dohnányi Zenekar vendégeiként Shakespeare vígjátékainak jeleneteit viszik a közönség elé a Nemzeti Színház művésze, Blaskó Péter partnereiként. Többek között megelevenedik A vihar, a Szeget szeggel, a Sok hűhó semmiért, a Téli rege egy-egy jelenete, valamint felhangzik jó néhány Shakespeare darab által ihletett zenemű részlete is neves operaénekesek és a hallgatók tolmácsolásában.

novak_ki.PNGNovák Eszter osztálya (forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

A fellépők megidézik a Shakespeare kori madrigál kultúrát, Schubert, Wagner, Mendelssohn, Berlioz világát, de felcsendül Verdi Falstaffjának záró fúgája és a fiatalokhoz korban legközelebb álló Cole Porter Kiss me Kate-jének több száma is. Az est rendezője az osztály vezetőtanára, Selmeczi György, vezényel Hollerung Gábor.

December 6-án pedig A zenés színpad világa 1 – A törzsi rítusoktól a reneszánszig címmel a 14-18 éves korosztálynak szóló családi programban lépnek fel a III. éves színi növendékek. A Müpa új, négyrészes sorozata a zenés színpadi műfajok történetébe avat be, szerkesztője és játékmestere Selmeczi György. A fiatalok all round jelenléttel működnek közre a produkcióban a legkülönbözőbb korok műfajait idézve. Maguk alakítják-énekelik a 12. századi szerzetesek kórusát, a romantikus operák hőseit és a Broadway-musicalek szereplőit. Akit az előbb még egy törzsfőnök szerepében láttunk, pár perccel később szerzetesi csuhában jelenik meg, hogy aztán reneszánsz lovagként vagy egy opera szereplőjeként térjen vissza. Az előadás egyes epizódjait, amikben a primitív népek zenéitől indulva az opera megszületéséig jutunk el, Ascher Tamás III. éves zenés rendező hallgatói állítják színpadra. 

(Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

süti beállítások módosítása