„Mintha sokkal jobbnak kéne lennünk, mint a minket körülvevő világ”

Két nő párbajozik. Arany Virág és Hadi Júlia a párbajozás kultúráját és filozófiáját vizsgálja a kortárs tánc nyelvén. Ők mesélnek az előadás kapcsán.

A bodylotion co-dance egy alkotói együttműködés Arany Virág és Hadi Júlia között. Első közös munkájukat 2009-ben készítették, azóta folyamatosan együtt dolgoznak és együtt is adják elő a darabjaikat. 2014-es L é p é s I d ő című koreográfiájukkal elnyerték az év legkiemelkedőbb táncelőadásáért járó Lábán-díjat.

ketten.JPGHadi Júlia és Arany Virág (fotó: Juhász András)

Elmondták, hogy ezt megelőző két előadásunknak (L é p é s I d ő 2014, Dar Winners 2015) a fókuszában a kettőjük közötti összhang és hasonlóság volt, most viszont szerették volna a különbségeket, konfliktusokat, apró csörtéket előtérbe helyezni.

Nagy kihívást jelent számukra, hogy több, eddig még nem használt előadói formát választottak a mostani darabban, ráadásul a közönség sem a megszokott módon fog elhelyezkedni előadás közben. Az előadást megelőző kutatás során mind a szamurájok, mind az állatvilágban megjelenő különböző párbajhelyzeteket vizsgálták, amelyek közül  néhány az előadásba is bekerült. Mint elmondták, az is izgalmas felismerésekkel járt, hogy milyen az, amikor mindezt két nő adja elő. Úgy gondolják, hogy ez rengeteg új szempontot behív a darabba.

Az előadás mondanivalójáról hosszabban is meséltek: nok.JPG
Arra voltunk kíváncsiak, hogy a párbajok betiltása után milyen nyomai, átalakult formái vannak a jelen korban. Egyfelől a tetteket felváltotta a verbalitás, másrészt valahogy tabu is lett az egész, hiszen a nevelésünk során az erőszakmentesség, az együttműködésre törekvés került előtérbe, ami egyáltalán nem baj, de valahogy a bennünk lévő haragot, méltatlanságot, a minket ért igazságtalanságot nem tanuljuk meg kezelni, kommunikálni, feldolgozni. A verbalitás szintjén pedig sokszor elszabadul a pokol, illetve nagyon különböző ‘eszköztárral’ dolgozunk. Mintha sokkal jobbnak kéne lennünk, mint a minket körülvevő világ.

 Folyamatosan párbajozunk a pénztárossal, az ügyintézővel, párbajoznak körülöttünk a médiában, a politikában, miközben összemosódott a ‘harc’ és a ‘párbaj’ fogalma. A párbajban mindkét fél tisztában van vele, hogy párbajozik, rögzített szabályok szerint, meghatározott eszközökkel, míg a harcban bármi megengedett a győzelem, a cél elérése érdekében. És ez a kettő gyakran összemosódik, míg az egyik fél ‘párbajozik’, a másik harcol: ebből rengeteg konfliktus, nézeteltérés születik. Érdekes például elképzelni, mi lenne, ha a mai nagyhatalmak vezetői kiállnának párbajozni (mondjuk első vérig), ahelyett, hogy különböző háborúkat indítanak, pénzelnek, hogy nyomást gyakoroljanak egymásra - bár tulajdonképpen ez is egyfajta modern párbaj”.

A Párbaj című előadás bemutatója december 2-án a MU Színházban tekinthető meg.

(Forrás: MU Színház)

 

süti beállítások módosítása