Karácsonyi vásár és adománygyűjtés a Katonában

Idén is megrendezi karácsonyi vásárát a Katona József Színház: december 16. és 18. között 25-40% kedvezménnyel lehet megvásárolni a januári és februári előadásokra szóló jegyeket.

Tavaly karácsony előtt is szervezett jótékonysági gyűjtést a Katona. Ebben az évben saját, Eltáv nevű programjuk résztvevői, a Szúcs-bányatelepen élők számára gyűjtenek adományokat.  A tavasszal indított, hároméves felzárkóztatási program során számos olyan foglalkozást tartottak - tartanak, amelytől hosszú távon a szegregáció megszűnését remélik. Mint mondják, az ott élő családok számára minden apróság komoly segítséget és örömöt jelenthet.

katona_karacsony.JPGAz ajándékdoboz a Katona József Színházban, ahová az adományokat várják

December 6. és 18. között tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, játékokat és ruhákat várnak a színház előcsarnokában elhelyezett ajándékdobozba. Az összegyűlt adományokat december 18. után, a színház karácsonyi vásárát követően eljuttatják Szúcsra, ahol átadják a családoknak és a helyi óvodának.

A vásár három napja alatt a kedvezmény a színház jegypénztárában és  weboldalán egyaránt érvényes. Ezen a hétvégén a Katona ajándékboltjában, a Könyv és Boltban 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg a Libri Kiadó könyvei, az egyedi vászontáskák, a kötények, valamint a bébi ruhák.

(Forrás: budapesti Katona József Színház)

süti beállítások módosítása