Egy politikus előadás a Nemzetiben, amelyben „minden hasonlóság csak a véletlen műve”.

A Nemzeti legújabb bemutatója kapcsán Tompos Kátya, Farkas Dénes és Árkosi Árpád rendező meséltek aktualizálásról, művészetről és politikáról.

December 16-án mutatja be a Nemzeti Színház Branislav Nušić vígjátékát egy „férje farvizén evező vérbő asszonyságról, akinek frissen kinevezett ura, vagy inkább annak csábító hatalommal bíró rangja, fenekestől felfordítja mindenki életét”. A feleséget Udvaros Dorottya, a minisztert Varga József alakítja, lányukat Tompos Kátya, vejüket Farkas Dénes formázza meg. Az előadást Árkosi Árpád rendezi.

A miniszter felesége próbáján (fotók: Eöri Szabó Zsolt)

Árkosi Árpád, mint azt a Nemzeti Színház Magazinjában megjelent interjúban elmondja, nem akar a jelen politikai helyzetre célzó, „olcsó aktualizáláshoz” folyamodni a színpadra állítás során. Mint vallja, „a néző különösebb felhívás nélkül, óhatatlanul is a saját világlátásával veti össze a látottakat, így teremti meg a darab jelenidejűségét. Ha ez valamiért nem sikerül, akkor nem a nézővel van a gond. Számomra mindig az a legnagyobb kérdés, hogy át tudom-e zsilipelni a műalkotás értékeit a régebbi korokból a mába”.  

„Kicsit úgy akarom felépíteni az előadást, hogy érvényes legyen az, amit a filmek esetében is szoktak használni: „minden hasonlóság csak a véletlen műve”. Ráadásul a darab születése óta – majd kilencven éve mutatták be – megtartotta érvényességét, úgyhogy nem kell mai politikai „ízeket” hozzákeverni”- teszi hozzá.

Rendezői olvasatában egy tragikomikus játék során saját gyarlóságaink válnak láthatóvá: hogyan élünk a politikai által időnként számunkra felkínált hatalommal. Mint mondja, nem biztos, hogy eleve gonosztevő, aki politikai hatalomra vágyik, bár véleménye szerint „mai tapasztalataink is tehetnek arról, hogy már nem hiszünk abban, hogy erkölcsileg is alkalmas lehet feladatára egy politikus”.

Árkosi Árpád

Árkosi Árpád azt is megvallja, hogy már nem hisz abban, hogy a művészet megválthatja a világot. „Egyrészt a világ ilyen könnyen nem megváltható, másrészt nem is biztos, hogy meg kell váltani. De ha igen, akkor sem biztos, hogy a színház a legjobb eszköz erre”.

És hogy akkor szerinte „mire jó” a színház? Megállítani az időt felfüggesztve az előadás tartalmára a néző valósághoz való viszonyát, a nézőt saját éltével kapcsolatos döntéshelyzetbe hozni, illetve ha egy előadás a szabadság élményét adja. És mi a maximum, amit elérhet? Mint mondja, ha nem is lesz jobb ettől a világ, legalább a néző jobb lelkiállapotba kerül általa.

A Nemzeti Színház Magazinjában megjelent riportban a két fiatal színész mesél az előadásról. Farkas Dénes az általa játszott szerep kapcsán arról beszél, hogy „Csédó figurájában épp ez az ív a legérdekesebb, ahogy az őt ért igazságtalanságtól eljut a saját igazságáig”.

Véleménye szerint emberségünk egy része bizonyosan elveszik a politizálásban. „A lelki torzulások és a hatalomtól való függés ellen a legjobb recept a felelősség lenne, de ebben már a szerb szerző sem igazán bízott. A mai tapasztalataink pedig őt igazolják”- mondja. A politikust a színészhez hasonlítja: „a politikai pálya voltaképpen színészi pálya, a politikus pedig színész: játszik magának, játszik a választóinak”.

                                     (Farkas Dénes és Tompos Kátya)

Azt is elárulja, hogy ő maga teljesen alkalmatlan lenne politikusi pályára, de ha mindenképpen választania kellene, akkor kultuszminiszter lenne, és első intézkedésével azonnal több forrást biztosítana a kultúrának.

Tompos Kátya, aki a miniszter lányát alakítja az előadásban, szerepe szerint teljes mértékben elzárkózik a politikától. A szerepformálásával kapcsolatban arról beszél, hogy még nem döntötte el, mennyire tudatos ez az elzárkózás: ösztönös védekezés vagy a felelősségtudat teljes hiánya. Véleménye szerint az általa játszott lány az előadás legszimpatikusabb figurája, mert minden körülmények között képes szeretni.

Hogy ő maga hogyan tájékozódik a politikai közéletben? „Igyekszem mindenféle véleményt meghallgatni, és a sokszínűségben megtalálni az igazságot” – mondja. Újságot viszont nem olvas, mert ha mégis, csak felbosszantja magát, sőt fel is dühíti… A düh pedig nem jó tanácsadó, még a színpadon sem.

(Forrás: Nemzeti Színház Magazin)