Zenés gála Miskolcon – Homonnay Zsolttal és a miskolci színház művészeivel

A zenés színházi műfajokat felvonultató esten az Operettszínház színésze mellett Eperjesi Erika, Jancsó Dóra, Seres Ildikó, Varga Andrea és Szőcs Artur is fellépnek december 30-án.

A gála rendezője Szőcs Artur, aki maga is zenés színészként végzett, mielőtt a rendező szakra jelentkezett volna. – Annak idején mi is minden műfajban kipróbáltuk magunkat, így a négy év alatt az operett-től a musicalen át egészen az operáig mindent énekeltünk. Ebből inspirálódva állt össze a mostani gála színes kínálata – mondta el a rendező.

szocs-horz.jpgSzőcs Artur és Homonnay Zsolt (forrás: Fidelio)

Igyekeztünk egy igazán személyes hangvételű műsort összeállítani, miközben a színészek hatalmasakat énekelnek, egy-egy téli történet is megszólal élőben vagy felvételen. A hátteret is ezek a klipek szolgáltatják, és persze a zenekar, amely önmagában is gyönyörű díszlete egy ilyen estnek. Egy gálaest rendezésénél nem hiszek a színes és feltűnő díszletekben és jelmezekben, a színes egyéniségekben hiszek, akik elvarázsolják majd a közönséget – tette hozzá Szőcs Artur.

A repertoárról szólva elárulta, nem csupán rendezőként, énekesként is részt vesz az esten, sőt, egy kedvence is van a műsorban. – Nekem személy szerint egy régi vágyam volt, hogy nagyzenekarral elénekeljem a Casablanca főcímdalát, most pedig erre is adódik lehetőség -  árulta el Szőcs Artur.

plakat.JPGHomonnay Zsolt nem ismeretlen a miskolci nézők számára, hiszen időről időre feltűnt a színház zenés előadásaiban. – Mindig nagy öröm számomra visszatérni Miskolcra, már főiskolásként is játszottam itt a János vitézben, majd a Csókos asszonyban, a Lili Bárónőben – amit szintén Szőcs Artur rendezett –, és egy nagy álmom vált valóra, amikor a Nyomorultakban Jean Valjean szerepét játszhattam Miskolcon – mondta a színművész.  

Egy gálaműsor olyan, mintha több zenés darab legnehezebb részeit, tulajdonképpen a csúcspontjait emelnénk ki és szerkesztenénk össze. Nem csupán maguk a dalok nehezek, de minden számban más-más karaktert, stílust is kell hoznunk, így valóban nagy kihívás, de rettentően élvezetes munka ez számomra – mesélte a színművész. – A repertoárban az opera, operett, musical mellett nagy magyar és világslágerek is megszólalnak. A legnagyobb kihívást talán – a minden eddig felsorolt stílustól teljesen távol álló szám – MC Hammer-től a "U Can't Touch This" jelenti nekem. Sosem gondoltam volna, hogy én egyszer egy ilyen számmal állok majd a színpadon, és három szó per másodperces sebességgel nyomom a gettó rappet, nem beszélve arról, hogy a tánccal együtt ez egy igazi nagy feladat – tette hozzá nevetve.

(Forrás: Miskolci Nemzeti Színház)

süti beállítások módosítása