A nézők partnerek – Interjú Szirtes Balázzsal

Dennis Lumborg: Szépkisnap című egyszemélyes színdarabja először került színpadra Magyarországon, Szirtes Balázs fordításában és előadásában, a Mozsár Műhelyben.

Szirtes Balázs a Kútszéli Stíluson megjelent interjú első részében színművészi pályájának kezdeteiről beszél. A Színművészeti Egyetemen 1998-ban szerzett diplomát. Ezután sokáig keresgélte helyét, mert nem akart olyan társulathoz szerződni, mely számára nem a „legjobb helyet” jelentette volna. Így indult pályafutása szabadúszó művészként. Legutóbb játszott produkcióira öt-hat éve készül célirányosan. A most bemutatott Szépkisnap mellett, angol nyelven játssza a The Importance of Being Oscar című darabot az RS9 Színházban és A kis herceget a Karinthy Színházban. Ezek mellett ismét a Színművészeti Egyetem hallgatója lett, az egyszemélyes színházról írja doktori értekezését az intézmény Doktori Iskolájában.

szepkisnap2.jpgSzirtes Balázs a Szépkisnap előadásában (forrás: Mozsár Műhely Facebook oldala)

A Szépkisnap című darabnak nemcsak főszereplője, hanem fordítója is: „A szöveg maga elég rég megvolt már, angol eredetiben. Tervezgettem, hogy szeretném megcsinálni; végül is A kis herceg sikerén felbuzdulva vágtam neki ennek az előadásnak”. Azt is hozzáfűzi, hogy a Szépkisnap miután szeptemberben nyert a Független Színházművészetért Alapítvány pályázatán, decemberben már a be is mutatták a darabot.

Szirtes Balázs következő bemutatójáról is beszámol: „Az előadás Horgas Ádámmal közös projekt, egy kétszereplős darab, márciusban lesz majd a bemutató, és áprilistól folyamatosan műsoron lesz, ami azért is jó, mert a darab címe Április Párizsban.” A kétszemélyes előadást Botos Évával fogják játszani.

szepkis4_all.jpgA Szépkisnap a családon belüli erőszak témájához kapcsolódik, azaz egy családapával szembeni vád(askodás) folyamatán halad végig. Ezzel kapcsolatban Szirtes Balázs elmondja, hogy nem a konkrét ügy érdekli, hanem, ami mögötte van: „milyen az, amikor valakit megvádolnak, alaptalanul akár. Mi a feladatunk társadalmilag, mi egyénileg egy ilyen szituációban?”

A négyjelenetes monodrámában Eddie, a megvádolt apa a közönséghez beszélve meséli el a család történetét a vád kipattanásától az ügy lezárásáig. Szirtes Balázs arról beszél, hogy elsőre nem fogta meg a karakter, azonban többszöri olvasásra közelebb kerültek egymáshoz. Már a darab fordításakor is törekedett arra, hogy a szöveg és Eddie közel álljon színészi alkatához.

Amikor B. Török Fruzsina rendezővel elkezdték a próbákat, már jól ismerte a darabot: „ Az ilyen egyszemélyes daraboknál az a viszonylag kemény, hogy a kezdetektől tudni kell a szöveget. Ez életem első fordítása, megszerettem és teljesnek láttam a szöveget, így ezzel is volt egy kis nehézség: elengedni néhány részletet”.

A minimalista díszlettel kapcsolatban (egy a hátsó falat borító gyerekrajzból áll, mely egy konyhát ábrázol) Szirtes Balázs elmeséli, hogy kifejezetten erre a térre készült és a darab szerkezetéhez is igazodik, mert a négy jelenet három helyszínen játszódik: az első és utolsó a családi konyhában, majd a két közbülső egy motelszobában és egy rendőrségi fogdában. „A Mozsár adottságai jók, hiszen a középső színpad mellett két oldalról van két középső ficak, amit a két zárt jelenethez használtunk. A gyerekrajz az én ötletem volt, hiszen a gyerekek körül forog a történet – a szórólap is ennek alapján készült”.

szepkisnap3.jpg

Szirtes Balázs szerint a monodráma akkor működik jól, ha a nézők számára nem egyértelmű Eddie ártatlansága, illetve ha az előadás alatt akár a véleményüket is megváltoztatják. „Szándékosan elbizonytalanítani nem akartunk. Ha mégis van ilyen érzés a nézőben, az jó” – teszi hozzá.

A monodráma műfajával kapcsolatban azt is elmondja Szirtes Balázs, hogy talán a legfontosabb kérdés, hogy kihez beszél a főhős és egy idő után nehéz partnerek vagy nézők nélkül próbálni: „Kellenek azok az energiák, így azt mondhatom, valójában csak a bemutatón született meg az előadás. Örülök, hogy feloldódtak ez emberek, főleg ilyen nehéz témában”- mondja zárszóként.

A Kútszéli Stíluson megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.

A Szépkisnap legközelebb január 13-én és 26-án szerepel a Mozsár Műhely műsorán.

süti beállítások módosítása