A színház kifordítva

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Michael Frayn komédiáját mutatja be Függöny fel! címmel.

Győr, Szombathely, Komárom és a budapesti Centrál Színház után Nyíregyházán is műsorra tűzik a szerző komédiáját, amely egy képzeletbeli előadás képzeletbeli kulisszái mögé enged bepillantani.

Egy darab talán sosem kereste a szerzőjét - az mégis rátalált. Egy darab, ami már rég elveszítette rendezőjét, a színészekről nem is beszélve. Egy rendező elveszíti társulatát, önbecsülését és sorra vásároltatott virágait, miközben kétségbeesetten keresi szerelmeit (vagy ami abból megmaradt), és egy talán sosemvolt művészkarriert... Egy alkalmi haknira verbuválódott társulat kétségbeesetten keresi rendezőjét, kellékeit, szövegét, helyét a színpadon és az életben, miközben szardíniák, whiskyk, kombinék és rézkilincsek röpködnek, arab sejkek és hiányos öltözetű adóellenőrök kavarognak elől és hátul. A színház, ahogy még sosem láthattuk, őrülten, robbanásveszélyesen, mégis a szeretet szemüvegén át – olvasható az előadás színlapján.

moricz.jpg

Boldizsár Zsolt díszletei között, Horányi Júlia jelmezeiben a főbb szerepeket Pregitzer Fruzsina, Fellinger Domokos, Rák Zoltán, Dézsi Darinka és Szabó Márta alakítja. Az előadás rendezője Puskás Tivadar.

A Függöny fel! bemutatója január 21-én lesz a Móricz Zsigmond Színházban. Az előadás a premiert követően január 23-án és 24-én, valamint február 1-én, 4-én, 11-én, 13-án, 16-án, 17-én, 18-án és 25-én látható.

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)

süti beállítások módosítása