A Dumaszínház a műkörmösök körmére néz

Februárban még a Gödörben, márciustól a Jurányiban látható a Dumaszínház Fear the Szaknévsor című előadása.

A Dumaszínház a hagyományos stand-up előadások mellett rendszeresen állít színpadra színházi produkciókat. A DEKK projekt keretében – Fear the Szaknévsor címmel december elején bemutatott előadás a szolgáltatói szektor rémségeibe kalauzolja a nézőt.

fear.JPGJankovics Péter és Sipos Vera (fotó: Burszán Sándor / Dumaszínház)

Ki ne találkozott volna már olyan költöztető brigáddal, bébiszitterrel, pincérrel, könyvelővel, akiktől jobb óvakodni? A Rainer-Micsinyei Nóra, Sipos Vera, Bánki Gergely és Jankovics Péter által játszott, oktató jellegű szkeccselőadásban alaposan beletenyerelnek a gyorstalpaló tanfolyamokba! Körmére néznek a műkörmösöknek! Nem nézik el, ha a varrónőnél elszakad a cérna! Ha Önök is érezték már magukat tehetetlennek, kiszolgáltatottnak, jöjjenek el. Persze ne feledjék, hogy a színház is csak szolgáltatás! Ha beülnek, garantáltan fel lesznek ültetve! – olvasható az előadás ajánlójában.

A Vinnai András által írt és rendezett előadás február folyamán még megtekinthető a Gödör Klubban, utolsó alkalommal február 10-én este 7 órai kezdettel,  márciustól azonban a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházba teszi át székhelyét, március 4-én már ott látható.

Az előadásról bővebb információ a Dumaszínház honlapján található.

(Forrás: Dumaszínház)

süti beállítások módosítása