„Aki szerelmes, jól is hazudik”

A Closer (Közelebb) című amerikai film színpadi adaptációját mutatja be a Spirit Színház Bányai Gábor rendezésében február 18-án.

Perjés János igazgató a darabot az évad egyik különleges produkciójának szánja. Patrick Marber művének színpadra állítására Bányai Gábort kérte fel, aki már több színpadi rendezést tudhat maga mögött, mégis inkább kreatív producerként tartják számon. Az előadás Upor László fordításában kerül bemutatásra. A mű címének hallatán mindenkinek a film ugrik be először, pedig a szerző színpadi műnek szánta, melynek a premierje London volt 1997-ben.

closer.JPG

A történet központjában egy szerelmi négyszög áll. A szereplők: egy fiatal rebellis sztriptíztáncosnő (Marjai Virág), egy félénk, de nagyravágyó nekrológíró (Ozsgyáni Mihály), egy középkorú hedonista bőrgyógyász (Perjés János) és egy, az érzelmeit ridegséggel leplező fotográfusnő (Nagyváradi Erzsébet). Négyük sorsa közel öt éven át összekapcsolódik, miközben mindannyian elvesznek a vágyak labirintusában. Van négy ember, aki semmi másra nem vágyik csak szeretetre, bár pokollá teszik egymás életét. Nehéz belegondolni abba, hogy az emberek milyen kihívásokkal és terhekkel élik az életüket. A rendező erre szeretne rávilágítani a színház eszközeivel.

„Aki szerelmes, jól is hazudik. Mindenki másképp, de becsapja szerelmét, élet- vagy házastársát. Az őszinteség csak idegenek között lehetséges. Két férfi és két nő keresi az élet legfontosabb dolgait: szeretetet, bizalmat, őszinteséget. Amit találnak helyette: szerelem, vágy, hazugság és kaland. Mindannyian hazudnak egymásnak, mind olyasmiket ígérnek, amelyről tudják, úgysem fogják betartani. Két házaspár története négy és fél éven át: szent elhatározások, nagy fogadkozások, hazugságok, bevallott és ki nem mondott vágyak története” - olvasható az előadás színlapján.

Az alkotók szerint a darab sikerének titka, hogy a szerző, Marber nem kímél semmilyen tabutémát, miközben mesteri tudással keveri az angol önironikus humort a húsbavágó emberi drámával.

A bemutatóra február 18-án kerül sor a Spirit Színházban. Ezt követően pedig február 19-én és március 3-án szerepel a színház műsorán.

(Forrás: Spirit Színház)

süti beállítások módosítása